Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sztrájk előtti csönd

Országos egészségügyi sztrájkot hirdet az Egészségügyi és Szociális Területen Dolgozók Demokratikus Szakszervezete csütörtökön 8 és 16 óra között. Az EDDSZ a munkabeszüntetést addig folytatja, amíg megfelelő feltételeket nem biztosít a kormányzat a gyógyításhoz.


Dátum: 2004-10-05 13:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27905
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:32:15.574689, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Bár nem a mi kötelezettségünk lenne, de mégis nekünk kell kikényszerítenünk a kormányzati döntéseket, hogy megfelelő feltételek között, a szakmai szabályok betarthatóságával dolgozhassunk - mondta Beer Jánosné, a szakszervezet megyei elnöke. - Megfelelő jövedelem mellett a hálapénz is megszűnne. Gyakran előfordul, hogy a betegeket 32 órája egyfolytában dolgozó személyzet gondozza. A betegeknek joguk van a minőségi közszolgáltatáshoz. Tatabányán, a Szent Borbála Kórházban csütörtökön kék szalaggal jelzik a sztrájkoló intézmények melletti szolidaritást. Felkészülnek - ha a dolgozók több mint 50 százaléka aláírja a sztrájkfelhívást intézményi szinten - az október 15-én reggel 8 és 10 óra között tartandó munkabeszüntetésre. Erről hétfőn született megállapodás. Ezalatt a szükséges és elégséges ellátást biztosítja a kórház, a tervezett műtéteket elvégzik. Amennyiben 15-e után sem kezdődnek el a tárgyalások a kormánnyal, fontolóra veszik egy hosszabb sztrájk szervezését.

- A munkabeszüntetést teljes mellszélességgel támogatja a Magyar Orvosi Kamara - tudtuk meg dr. Gyenes Géza főtitkártól.

Információink szerint Komáromban, Kisbéren, Tatán és Esztergomban nem terveznek sztrájkot.

24ora.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek