Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Agyhalál - 2004. október 5.

Hiller miniszter azt hazudta kedd reggel a Nap-keltében, hogy "kiváló hangulatban telt a meghallgatás, az ellenzéki tagokat főleg a Dörmögő Dömötör, illetve a Pajtás újságokhoz fűződő viszonyom érdekelte, erről kérdezgettek... Válaszoltam nekik, elmondtam, hogy a Dörmögő Dömötört szerettem, de a Pajtást mindig is kritikusan lapozgattam."


Dátum: 2004-10-05 16:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27914
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:32:18.351045, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Index tudósított a közszolgálati csatornán látható Nap-kelte című műsorban elhangzott, a miniszteri meghallgatásról szóló Hiller-interjúról.

A kormányprogram kulturális fejezete "sokkal inkább duma és átverés, semmint a nemzeti kultúra fejlődésének programja" - idézte a Nap-kelte műsor riportere a miniszteri meghallgatáson felszólaló Halász Jánost. A miniszter aztán elmondta, hogy "kiváló hangulatban telt a meghallgatás, az ellenzéki tagokat főleg a Dörmögő Dömötör, illetve a Pajtás újságokhoz fűződő viszonyom érdekelte, erről kérdezgettek... Válaszoltam nekik, elmondtam, hogy a Dörmögő Dömötört szerettem, de a Pajtást mindig is kritikusan lapozgattam."

Egyenes beszéd helyett dörmögőzött, pajtásozott

Az igazság a miniszteri nyilatkozattal szemben az, hogy Hiller István pártelnökaspiráns a Dörmögő Dömötörre vonatkozó csacsiságokat arra a kérdésre válaszolta, hogy vajon tagja volt-e a Demisznek. Ebből az is világos, hogy Dörmögőre, a Pajtásra, illetve más újságra vonatkozó kérdést a Fidesz képviselői nem tettek fel.

Hiller István nem válaszolt azokra a kérdésekre, melyek arra vonatkoztak, hogy az előző kormányprogram milyen ígéretei maradtak teljesületlenül, miközben az új már nem is említi ezeket.

Arról sem szól a hilleri szöveg, hogy a miniszter nem akart válaszolni a kérdésre, vajon miért nem kapták meg az írószövetségek még októberben sem a 2004-es működési költségüket a minisztériumtól?

Arra a kérésre sem reagált a meghallgatáson a miniszter, hogy mondjon egyetlen elemet a szocialisták kulturális politikájában, amit nem a polgári kormány kezdeményezett.

Mindezek és a többi, a kulturális szférában dolgozók napi gondjáról szóló téma helyett Hiller televízióban elmondott összefoglalója szerint dörmögőzés meg pajtásozás volt.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek