Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tíz rendőr halt meg Irakban

Megöltek tíz rendőrt - köztük egy alezredest - iraki felkelők két külön incidensben az arab ország fővárosától, Bagdadtól délre. Iraki rendőrségi források kedden közölték, mindkét incidens előző nap történt. Az egyik esetben a fegyveres lázadók tüzet nyitottak rendőrök egy csoportjára, amely éppen a Bagdadtól 32 kilométerre délre fekvő Mahmúdijából tért vissza a fővárosba.


Dátum: 2004-10-05 16:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27915
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:32:18.693336, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A lövöldözésben életét vesztette egy alezredes, egy őrnagy és öt másik rendőr. A másik incidens az ettől nyolc kilométerre délre található Latifíjában történt: lázadók agyonlőttek három rendőrt, amikor azok megálltak egy benzinkútnál. A támadást túlélte egy negyedik társuk, aki később arról számolt be a hatóságoknak, hogy a támadók a rendőrautóból magukkal vittek egymillió dollárt. Egyelőre nem tudni, hogy a hatalmas összeg hogyan került a rendőrökhöz. A huszonöt kilométeres útszakasz, ahol e két támadás történt, a legveszélyesebb térségek egyike Irakban. Az említett területen már számos emberrablás történt, több külföldi újságíró és prominens politikus pedig orvtámadásokban vesztette életét.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek