Gyurcsányi államosítás: az őszödi nyaralót valóban érdemes vizsgálni
Göndör István mai sajtótájékoztatóján már például az államosításról beszélt. Meglehet, a szocialistáknak kínzó emlékeik vannak e tárgyban, most mintha félreértettek volna valamit. A Fidesz valóban vizsgálja annak lehetőségét, hogy a Gyurcsány Ferenc által igazságtalanul elprivatizált balatonőszödi nyaraló visszakerülhet-e jogos tulajdonosához, a magyar államhoz.
Dátum: 2004-10-05 17:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27917
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:32:19.362915, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Közlemény
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoportja megérti, hogy az igazságtalanul szerzett vagyon lelkiismeret furdalást okoz a szocialistáknak. Azt azonban furcsálljuk, hogy nem bírnak úrrá lenni a rajtakapottság okozta zavarukon, és hetet-havat összehordanak. Göndör István mai sajtótájékoztatóján már például az államosításról beszélt. Meglehet, a szocialistáknak kínzó emlékeik vannak e tárgyban, most mintha félreértettek volna valamit.
A Fidesz valóban vizsgálja annak lehetőségét, hogy a Gyurcsány Ferenc által igazságtalanul elprivatizált balatonőszödi nyaraló visszakerülhet-e jogos tulajdonosához, a magyar államhoz. Azon azonban sajnos nem tudunk segíteni, ha az igazságtalanul megkaparintott miniszterelnöki ingatlanok miatt Göndör Istvánnak és a szocialista frakciónak lelkiismeret furdalása van.
Budapest, 2004. október 5.
Halász János
szóvivő
Fidesz Frakció