Egészségügy: a pécsiek is sztrájkolnának
"A szakszervezeti bizottság a szegediek munkabeszüntetésének sikere érdekében a PTE valamennyi munkavállalóját szolidaritásra hívja fel, amelyet kék szalag viselésével, valamint az épületekre kék zászló kitűzésével javaslunk demonstrálni" - közölte Illés József, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) egészségügyi intézményeinek szakszervezeti bizottsága nevében az MTI-vel.
Dátum: 2004-10-05 17:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27920
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:32:20.276976, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Pécsi Tudományegyetem (PTE) egészségügyi intézményeinek szakszervezeti bizottsága egyetért a szegedi sztrájkfelhívás okaival, de úgy véli, Pécsett jelenleg nincsenek meg egy törvényes munkabeszüntetés jogi és technikai feltételei - közölte a bizottság az MTI-vel kedden.
"Nem hivatalos információink szerint munkavállalói körökben erős az igény, hogy nyomásgyakorló eszközökkel éljenek érdekeik határozottabb érvényesítéséért. Sztrájkbizottság azonban még nem állt fel, az egyetem, mint munkaadó vezetésével még senki sem egyeztetett, sőt, nincs megállapodás a minimum szolgáltatások biztosításáról sem" - mondta Illés József.
Szavai szerint ilyen körülmények között Pécsett sem október 7-én, sem 15-én nem javasolt sztrájkolni, mivel a munkáltató kezdeményezheti a bíróságnál a munkavállalói nyomásgyakorlás törvénytelenségének megállapítását.
"A szakszervezeti bizottság a szegediek munkabeszüntetésének sikere érdekében a PTE valamennyi munkavállalóját szolidaritásra hívja fel, amelyet kék szalag viselésével, valamint az épületekre kék zászló kitűzésével javaslunk demonstrálni" - közölte Illés József.
Hozzátette ugyanakkor, hogy a szakszervezeti bizottság haladéktalanul felmérést kezdeményez annak kiderítésére, hogy az egyetem egészségügyi intézményeiben dolgozók mely nyomásgyakorló eszközökkel kívánnak élni, majd ezt követően megteszi a törvényes lépéseket a demonstráció szükséges feltételek megteremtése érdekében.
Az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) országos sztrájkbizottsága október 7-re egész napos sztrájkot hirdetett, amelynek eredménytelensége esetére további munkabeszüntetést helyezett kilátásba.
A meghirdetett sztrájk írásbeli indoklása szerint "az egészségügyi és szociális ágazatban dolgozók helyzete napról napra nehezebbé válik, napi megélhetési gondokkal küszködünk, a többségünk eladósodott, egyre kevesebben, egyre fáradtabban látjuk el feladatainkat. (...) Bérköveteléseinkkel (...) nem csak a hálapénz megszüntetését szeretnénk elérni, hanem azt is, hogy megfelelő jövedelem mellett, elegendő és jól képzett, egészségügyi és szociális ágazati dolgozó gyógyítsa, ápolja és gondozza" a ráutaltakat.
MTI - fideszfrakcio.hu