Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szakszervezeti elégedetlenség Gyurcsány munkásellenes programja miatt

Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) szerint az új kormány programja inkább egy választási anyag, nagyon kevés utalás és konkrétum van benne az elkövetkező másfél évre - mondta Borsik János, a szövetség elnöke a keddi szolnoki szakszervezeti fórumot követő sajtótájékoztatón. Borsik János hozzátette: ráadásul a "gyöngére sikeredett" anyag jónéhány fontos kérdést egyáltalán nem érint, például nem szól a feketemunkáról, illetve visszaszorításának mikéntjéről.


Dátum: 2004-10-05 17:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27922
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:32:20.904288, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Pedig óvatos becslések szerint a magyar gazdaság produktumának 25-33 százaléka a feketegazdaságból származik, "ami borzasztóan nagy arány", hiszen ennek tetemes társadalom-biztosítási és költségvetési bevétel kiesés a következménye - jegyezte meg.

Borsik János jelezte: a kormányprogram nem szól a korrupcióról sem, "ami nem áll meg a helyi szinteken, hanem kormányzati magaslatokat is képes elérni".

A munkavállalók napi gondjai szempontjából azonban az a legnagyobb baj, hogy a kormányprogram "egy szót nem szól a magyar bérek felzárkóztatásáról és (...) nem szól az átlagos nyugdíjak legalább létminimumot elérő szintjének megteremtéséről" - mutatott rá.

A létminimum ma Magyarországon 55.800 forint körül van a jelenlegi árakon, és ezt az átlagnyugdíj messze nem éri el - fűzte hozzá.

Borsik János szólt arról is, hogy új kormány tagjainak kijelölésénél az ASZSZ-t csupán a foglalkoztatási és munkaügyi miniszter személye kapcsán kérdezték meg, és az Autonómok "nem ellenezték" Csizmár Gábor jelölését. A tárcához kinevezett politikai államtitkár szakmai kvalitásait viszont nem kívánjuk elemezgetni - fogalmazott.

Az ASZSZ elnökének tájékoztatása szerint már Medgyessy Péternek javasolták, hogy a közlekedési ágazat nagy gondjai miatt válassza ketté a gazdasági és közlekedési minisztériumot, azonban a volt kormányfő halogatta a választ. Ezt most sem tették meg, és ezért már felelős a jelenlegi miniszterelnök is - jegyzete meg Borsik János.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek