Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A török kormány bizakodóan tekint az Európai Bizottság jelentése elé

Bizakodóan tekint Recep Tayyip Erdogan török kormányfő az Európai Bizottság szerdán nyilvánosságra kerülő jelentése elé, amelyben a testület ajánlást tesz az Európai Uniónak (EU) a Törökországgal folytatandó csatlakozási tárgyalások ügyében.


Dátum: 2004-10-05 19:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27925
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:32:21.861972, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kijelentette kedden ankarai sajtóértekezletén: abból indul ki, hogy az Európai Bizottság megfelelően méltányolni fogja az Ankara által tett pozitív lépéseket, az országban végrehajtott reformokat.

Az Európai Bizottság csak ajánlást tesz, várhatólag a decemberi EU-csúcstalálkozón születik döntés arról, hogy kezd-e csatlakozási tárgyalásokat az európai integrációs szervezet Törökországgal, s ha igen mikor.

Erdogan arra számít, hogy "az EU objektív kritériumok alapján fogja értékelni Törökország reform-erőfeszítéseit". "Úgy vélem, bizonyítottuk őszinteségünket, és eredményesen megoldottuk az elénk tűzött feladatokat" - mondta mielőtt elutazott Strasbourgba, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének őszi ülésszakára.

A török kormány már korábban is többször hangsúlyozta állásfoglalásaiban: megítélése szerint Törökország teljesítette az úgynevezett koppenhágai kritériumokat, vagyis eleget tett azoknak a demokratikus és emberi jogi követelményeknek, amelyeket az EU a csatlakozási tárgyalások feltételeként szabott meg.

Mintegy hét éven belül eredményesen be lehetne fejezni a csatlakozási tárgyalásokat - vélekedett Mehmet Aydin török államminiszter az NTV hírtelevíziónak adott keddi nyilatkozatában. Hangsúlyozta: ha az európai országok vezetői Törökország számára kedvezően foglalnak állást december 17-én, a brüsszeli csúcstalálkozón, akkor a lehető leghamarabb, legfeljebb négy-hat havi felkészülés után meg kellene kezdeni a csatlakozási tárgyalásokat. Indokolatlan lenne egy évig vagy tovább váratni Törökországot a tárgyalások megkezdésével - mondta a vallási ügyekben illetékes államminiszter, Törökország EU-tagságának lelkes híve.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek