Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csatlakoznak az országos sztrájkhoz

A dunaújvárosi egészségügyi dolgozók egy része is csatlakozik az országos munkabeszüntetéshez csütörtökön, ezért nem árt érdeklődni, mielőtt orvoshoz indulunk ezen a napon.


Dátum: 2004-10-05 20:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27929
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:32:23.080311, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Munkakörülményeik javítását és megélhetési gondjaik enyhítését követelik az egészségügyben dolgozók, ezért az EDDSZ felhívására csütörtökön munkabeszüntetéssel igyekeznek érvényt szerezni követeléseiknek.

A Szent Pantaleon Kórház tájékoztatása szerint október 7-én 8 és 16 óra között a fekvőbeteg osztályokon és az ambulanciákon a hétvégi ügyeleti szolgálatra meghatározott dolgozói létszámot biztosítják a sztrájk idején érkező betegek vizsgálatához, illetve a sürgős esetek ellátására.

A járóbeteg-ellátásban attól függően, hogy a sztrájkban mely szakterületek orvosai, asszisztensei vesznek részt, az alábbi szakrendeléseken az ellátás zavartalanul fog működni: urológiai szakrendelés, endoscópiai szakrendelés, gastroenterológiai szakrendelés, haematológiai szakrendelés, nephrológiai szakrendelés, traumatológiai szakrendelés (akut ellátás biztosított), diabetológiai szakrendelés (16 óra után működik), neurológiai szakrendelés, családi és nővédelmi tanácsadóban (akut ellátás biztosított), szájsebészeti szakrendelés, az 1. sz. bőrgyógyászati szakrendelés (dr. Forgács Veronika), radiológiai osztály (az akut és előjegyzett /UH, CT/ betegeket ellátja), Prodia Rt. által üzemeltetett laboratórium, fizikotherápia szakrendelés, masszőrök, kardiológiai szakrendelés (akut ellátás), gyermek-pulmonológiai szakrendelés, ortopédia - csecsemő csípőszűrés, gyermekortopédia.

Azokon a szakrendeléseken, ahol a dolgozók a sztrájkban részt vesznek és a rendelést más dolgozók átirányításával sem sikerül biztosítani, az előjegyzett betegeket nagyrészt értesítették. Amennyiben mégis jelentkeznek betegek a szakrendeléseken, új előjegyzési időpontot kapnak a rendelőintézetek recepcióin.

Az EDDSZ által meghirdetett munkabeszüntetést a tervek szerint addig folytatják (októberben még három időpont), amíg nem teljesülnek követeléseik. Az egészségügyi dolgozók azt nehezményezik, hogy az állampolgárok, különösen pedig a betegek és a hozzátartozók valós érdekeit szolgáló egészségügy reformját egyetlen kormány sem hajtotta végre a rendszerváltoztatás óta. Az épületek elöregedettek, cserére, pótlásra, javításra szorulnak a műszerek, eszközök, ezek minősége csökkenti a betegellátás biztonságát, fokozza a gyógyító munka kockázatát. A munkakörülményeik javítása mellett egzisztenciális gondjaikra is orvoslást várnak a sztrájkolók.

dunaujvaros.com - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek