Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Még mindig nem sikerült munkavégzésen kapni Ron Werbert

Bár Werber az MSZP-nek több kampányát is levezényelte, a Magyar Távirati Iroda elnökénél, Vince Mátyásnál is járt, tízezer dollárért a Miniszterelnöki Hivatalnak tanulmányt írt, a felügyelőknek továbbra sem sikerült sikerül munkavégzés közben tetten érniük. A tanácsadó esetleges munkaviszonyáról folytatott felügyelői vizsgálat folyamatban van, az ügy részletei azonban szolgálati titkot képeznek - válaszolta a Magyar Hírlap kérdésére a Fővárosi Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség illetékese.


Dátum: 2004-10-06 09:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27939
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:32:26.239205, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nem tartozik a nyilvánosságra az a beadvány sem, amelynek alapján a vizsgálatot elindították. A lap értesülései szerint az ellenőrök még "nem érték tetten" munkavégzés közben az MSZP izraeli állampolgárságú kampánytanácsadóját. Ez azt jelentené, hogy nem lehet rábizonyítani az illegális munkavállalást. A lap úgy tudja, a felügyelőség munkatársainak még nem is sikerült beszélniük Ron Werberrel.

Tóbiás József, az MSZP pártigazgatója a lapnak elmondta: az egykori kampánytanácsadónak a szocialista párttal már nincs szerződése - azt kölcsönös megegyezés értelmében nyár végén felbontották.

Szijjártó Péter, a Fidesz országgyűlési képviselője még májusban írásbeli kérdést intézett a munkaügyi miniszterhez. Azt szerette volna megtudni, hogy melyik munkaügyi hatóság engedélyezte az MSZP kampánytanácsadójának a munkavégzést Magyarországon, és milyen típusú vízumkérelemhez igényelt munkavégzési engedélyt. Az akkori munkaügyi miniszter, Burány Sándor válaszlevelében közölte: a magyar és az izraeli kormány között létrejött megállapodás értelmében kilencven napnál rövidebb tartózkodás esetén vízum nélkül utazhatnak állampolgáraink egymás országába. Ezért - a munkaügyi tárca akkori vezetőjének magyarázata szerint - Ron Werbernek semmiféle vízumot nem kellett kérnie. Burány kifejtette: az MSZP határozott idejű megállapodást kötött tanácsadási feladatok ellátására Werber cégével. A feladatok teljesítése e magánjogi szerződés alapján történik.

A válasszal elégedetlen Répássy Róbert, a Fidesz jogi kabinetjének vezetője a parlamentben azonnali kérdésként újra Ron Werber alkalmazásának jogi alapját firtatta: a munkaügyi miniszter válasza azonban megegyezett az írásban közölt indoklással.

A munkaügyi felügyelőség vizsgálatot indított az ügyben, tehát úgy tűnik: a tanácsadó munkavégzése jogilag mégsem bizonyult egyértelműen tisztázottnak.

magyarhirlap.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek