Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szili Katalin: Végünk van!

"Végünk van!" - mondta Szili Katalin, amikor augusztusban kiderült, hogy Gyurcsány Ferencnek mégiscsak van esélye, s miniszterelnök-jelöltté válhat. A Világgazdaság információi szerint ezekkel a szavakkal kommentálta hetekkel ezelőtt az MSZP jelenlegi elnökhelyettese a hírt. Hogy mire gondolt Szili Katalin pontosan, nem tudni? Egyelőre úgy tűnik, inkább a karrierjére - de nemsokára az is kiderülhet, hogy az MSZP-re.


Dátum: 2004-10-06 09:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27940
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:32:26.572659, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egyes szocialista politikusok jelenlegi karrierjét illetően mindenesetre úgy tűnik, valóra válik a mondás. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök gesztusai egyértelműen jelzik, kit favorizál az MSZP elnöki posztján: Hiller Istvánt. Tény az is, hogy Szekeres Imre jelenlegi pártalelnök nem jutott helyzeti előnyhöz a versenyben, amikor a miniszterelnök nem nevezte ki újból a kancellária politikai államtitkárává. Ezzel Gyurcsány Ferenc "megüzente": Szekeres Imre nem tartozik a jelenlegi vezetés köréhez. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a kormányfő és köre Juhász Ferencet támogatja az elnökhelyettesi posztra, s a honvédelmi miniszter is e tisztségre aspirál. A miniszterelnök-jelölti kampányban egyértelműen Gyurcsány Ferenc ellen fellépő Szili Katalin is felmérte vesztésre álló helyzetét - elnökhelyettesi posztjának megtartására nem volt sok esélye -, s ezért döntött úgy tegnap, hogy nem vállalja a jelölést.

Ma úgy tűnik tehát, hogy a miniszterelnök Hiller-Juhász párosban gondolkodik a pártelnöki és elnökhelyettesi tisztségek leosztásában, ám ezzel nem arat osztatlan sikert.

Több szocialista politikus úgy nyilatkozott a Világgazdaságnak, hogy Szekeres Imre a jelöltek közül az egyetlen, akinek van szervezési tapasztalata, arra pedig nagy szükség lenne, hiszen kezd kiürülni a párt. Az országgyűlési választásokon például már több olyan választási bizottság volt, ahova nem tudott az MSZP senkit delegálni - teszik hozzá.

A miniszterelnök "személyzeti politikája" más téren is kap kritikát. Többen mondják, hogy nem intézményben vagy rendszerben gondolkozik, hanem személyekben, bizalmasaiban. Ennek a tisztújításra vetített hatásában megoszlanak a vélemények az MSZP-n belül: egyesek szerint a kormányfő dinamizmusát övező szimpátia egyelőre erősebb, a kritika eltörpül, mások szerint viszont az MSZP bonyolult működése, a "sértettek" összefogása visszaüthet. Így Szekeres Imrét sem kell még leírni, nem kizárt, hogy pozícióhoz jut.

(TE), Világgazdaság - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek