Gyásznap: koszorú volt, csak a szocialista koszorúzó hiányzott
Kínos esemény zavarta meg a Batthyány örökmécsesnél tartott ünnepséget. Az aradi vértanúk emléknapján ugyanis egyetlen szocialista sem volt a helyszínen, aki elhelyezte volna az emlékmű mellett az "MSZP parlamenti frakciója" feliratú koszorút.
Dátum: 2004-10-06 13:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27947
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:32:28.834529, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Miután az emlékezők elmentek, az MSZP frakciójának koszorúja magában árválkodott a tárolóhelyén. Amikor a Hír Televízió operatőre felvételeket készített az elárvult koszorúról, az egyik zavarban lévő rendező azt a magyarázatot adta, hogy a gazdátlan tárgy már: "a kerületi ünnepségre várakozik". Az önkéntes informátor viszont arra már nem tudott válaszolni, hogy a szocialista frakció miért a "kerületi ünnepségre" vár a megemlékezéssel...
hirtv.hu - fideszfrakcio.hu