Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új-Zéland főkormányzóját fogadta Mádl Ferenc

Magyarország európai uniós csatlakozása komoly lendületet ad a magyar-új-zélandi gazdasági-kereskedelmi, kulturális és turisztikai kapcsolatok erősítéséhez. Ezt Mádl Ferenc köztársasági elnök és Silvia Cartwright, Új-Zéland főkormányzója mondta szerdán, Budapesten újságíróknak, megbeszélésüket követően.


Dátum: 2004-10-06 13:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27950
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:32:29.767566, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A kapcsolatok jelenleg is intenzívek a két ország között, de növelni kell a politikai párbeszéd súlyát, és különösen a gazdasági és kulturális kapcsolatok terén van számos teendője Magyarországnak és Új-Zélandnak" - jelentette ki a sajtótájékoztatón Mádl Ferenc.

Új-Zéland főkormányzója ötnapos hivatalos látogatáson tartózkodik Magyarországon, Mádl Ferenc meghívására.

Megbeszélésük után mindketten méltatták az Új-Zélandon élő "kicsi, de élénk" magyar közösség érdemeit a kétoldalú kapcsolatokban.

Mádl Ferenc kitért arra, hogy Új-Zéland milliós nagyságrendű hiteleket nyújtott magyar vállalatoknak gazdaságfejlesztési projektekre. Silvia Cartwright azt mondta, a mindössze négymilliós lakosú Új-Zéland nyílt, kifelé tekintő politikájának köszönheti sikeres gazdasági fejlődését.

A magyar államfő szerint az EU-csatlakozás mellett a két ország közötti vízummentesség is jelentős segítséget ad a vállalatok, polgárok és intézmények közötti együttműködéshez, a szabad mozgáshoz.

A találkozón szó volt arról, hogy Magyarország és Új-Zéland nemzetközi szerepvállalásáról, elsősorban a terrorizmus, a szervezett bűnözés és a drogkereskedelem elleni küzdelem, a békefenntartás, az újjáépítés terén.

"Új-Zéland hozzá kíván járulni a nemzetközi problémák csökkentéséhez. Ennek részét képezi, hogy mind az afganisztáni, mind pedig az iraki békefenntartásban és újjáépítésben szerepet vállalunk" - közölte Silvia Cartwright.

A főkormányzó méltatta a két ország közötti oktatási, tudományos-technológiai együttműködést, a csereprogramokat és a turisztikai kapcsolatokat. Ez utóbbi kapcsán megjegyezte: az új-zélandi természeti szépségek az elmúlt években igen vonzóvá váltak a magyar turisták számára. Reményét fejezte ki, hogy Magyarországra is egyre több új-zélandi fog ellátogatni.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek