Lékóék újabb döntetlenje
Amilyen váratlan húzással kezdődött, olyan könnyedén ért véget a hetedik parti a klasszikus sakk világbajnoki döntőn. A szegedi Lékó Péter világossal remizett Kramnyik ellen. A két versenyző csatája eddig döntetlenre áll.
Dátum: 2004-10-06 13:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27951
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:32:30.073299, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hetedik parti. Tegnap délután három órakor immár hetedik alkalommal nézett farkasszemet egymással a svájci Brissagóban Vlagyimir Kramnyik és Lékó Péter a klasszikus sakkvilágbajnoki döntőn. A szegedi nagymester bizakodva ült az asztalhoz, hiszen az elmúlt két fordulóban 1,5 pontot szerzett, míg az orosz címvédő csak felet.
Törzsközönség szurkol
Tegnap ismét az a közel harmincfős törzsközönség foglalt helyet a szegedi Royal Hotelben - a Chess-Press sakk-központ szervezésében -, akik a kezdés óta élőben, egy hatalmas kivetítő előtt izgulják végig a nagy kedvenc, Lékó Péter partijait. Természetesen a sakkbarátok között ott volt Herpai József, a Tisza-parti sakkzseni egykori trénere.
Állóképesség
- Péterrel 1987 őszén kezdtem el foglalkozni. Másfél évig gyakoroltam vele. Hihetetlen szorgalmas volt, minden leckét, amit írásban kértem tőle, precízen megcsinált. Vb-döntő? Jobban játszik, mint Kramnyik. Nagyon tetszik a stílusa, minden partin taktikus. Arshak Petroszjan nem hiába a világ egyik legjobb trénere. Amióta Péter vele gyakorol, mérhetetlen fejlődésen ment keresztül. A hátralévő mérkőzéseken fontos szerepet játszik majd az állóképesség. Ebben pedig Péter nagyon felkészült. A megérzésem szerint elképzelhető, hogy az utolsó partin dőlhet el a világbajnoki cím sorsa. Kramnyik ed dig nagyon óvatos, főként a világossal megjátszott partijain lehet ezt észre venni. Nem sokat mert eddig kockáztatni, ez pedig azt jelenti, hogy tart Lékótól.
Közben az izgalmak fokozódtak. Ennyire azonban ne rohanjunk előre, kezdjük a hetedik parti elemzését a kezdetektől a szegedi rendezvény főszervezőjének, Slobodan Adzics FIDE-mester segítségével.
Sakkreflex
- Egy olyan megnyitással kezdett a magyar kihívó, ami eddig nem fordult elő a vb-finálén. Tizenegyedik lépésig teljesen új volt minden lépés. Ezután azonban nagyot változott a helyzet, nem volt elég a plusz Péter játékában, lehetett látni, hogy remi lesz a vége. A végjáték sem hozott nagy változást, már csak a sakkreflex működött. Három lépéssel a vége előtt a Fritz számítógép is döntetlent jósolt, bejött a számítása. Csütörtökön is hasonló találkozó elé nézünk, nagy valószínűséggel egyik nagymester sem mer kockáztatni. Pétert megértem, hiszen ő vezeti a sötét bábukat. Megérzésem szerint a szombati kilencedik partin ismét meglepő húzással áll elő Lékó, legalábbis a mai mérkőzés ezt mutatja. Készül Arshak Pertroszja és tanítványa valami váratlanra.
Holnap ismét a Royal Hotelben izgulhatják végig a nyolcadik összecsapást a sakkbarátok, délután négy órakor pedig a közelmúltban megjelent Sakkzseni könyvbemutatójára kerül sor.
Érdekesség, hogy a magyar szimpatizánsok bíznak Lékóban, hiszen az egyik sakkhonlap portálján a Tisza-parti versenyzőt tartják a finálé legnagyobb esélyesének.
delmagyarorszag.hu - fideszfrakcio.hu