Lenkey János honvéd tábornokra emlékeztek Egerben
Az aradi várbörtönben elhunyt Lenkey János honvéd tábornokra emlékeztek az aradi vértanúk nemzeti gyásznapján szerdán Egerben, a tábornok sírjánál. Az 1807-ben Egerben született katonatisztnek ugyanazt a sorsot szánták fogva tartói az 1848-49-es magyar szabadságharc leverése után, mint az Aradon kivégzett 13 honvéd főtisztnek.
Dátum: 2004-10-06 14:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27958
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:32:32.284221, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Lenkey 1848-ban, a forradalom hírére, századával együtt hazaszökött galíciai állomáshelyéről és felajánlotta szolgálatait a magyar kormánynak. Részt vett a szabadságharc délvidéki hadjárataiban, majd a híres Hunyadi huszárezred megszervezésében, 1949 elején a komáromi erőd kapitányi tisztét is ellátta.
A megemlékezésen Lenkey János sírjánál Eger város önkormányzatának vezetői, a Magyar Honvédség képviselői, illetve a nevét viselő egri iskola diákjai helyezték el koszorúikat.
Az emléknapon gyertyás felvonulással tiszteleg a tábornok nyughelyénél az Egri Végvár Polgári Körök Fóruma.
MTI - fideszfrakcio.hu