Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Visegrádi Palotajátékok - tizenhetedszer

A Dunakanyar legrangosabb nyári rendezvényeként pénteken kezdődik a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok immár tizenhetedik, háromnapos eseménysorozata.


Dátum: 2002-07-09 09:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2697
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:37:02.488924, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Honti Csaba szervező az előkészületekről elmondta: a korábbi évekkel ellentétben most ismét a helyi önkormányzat vállalta fel a rendezvénysorozat lebonyolítását, amelyen több mint 600 szereplő lesz látható korhű, Nagy Lajos király udvarát idéző ruhában.

Az események sora pénteken délelőtt a Fő utcán a katolikus templomtól a királyi palotáig tartó látványos, királyi menettel veszi kezdetét, amelyen cseh, lengyel, olasz, német hagyományőrző egyesületek is képviseltetik magukat. Ezt követően az eredeti helyszínen lovagi tornán mérik össze ügyességüket a lovas és gyalogos bajvívók, amelyet íjászverseny követ.

Szombaton lovagi hétpróba - úszás, futás, íjászat, falrafutás, birkózás, lándzsavetés, lovaglás - ad majd izgalmakat, s a győztes egy hátaslovat vihet magával. Ekkor kezdődik a Toldi verseny elődöntője, amelyen malomkő-dobásban, petrencerúd-tartásban és ágyúcső-akadályfutásban mérkőznek meg egymással a versenyzők.

Vasárnap megismétlik a lovagi tornákat, s az érdeklődők megtekinthetik a középkori babakiállítást és vásárt is. Mindhárom napon régi zenei koncertek, trubadúr-verseny, színjátékok, vásári komédiák gondoskodnak a jó hangulatról, de lesz bábszínház, történelmi táncbemutató, kirakodóvásár is.

A rendezvénysorozatra a tavalyihoz hasonlóan 25-30 ezer nézőt várnak.

Kapcsolódó elemek