Pár napig látogatható a Fogadalmi templom
Felszentelésének 75. évfordulója alkalmából megnyitja az egyébként zárt épületrészeit a látogatók előtt a szegedi Fogadalmi templom: szerdától vasárnapig a kilátó és az orgona is megtekinthető - mondta Kondé Lajos szerdán.
Dátum: 2004-10-06 16:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27970
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:32:36.044211, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rendezvény öt napja alatt ingyenes templom és altemplom bemutatót tartanak. Az érdeklődők a karzatról nézhetik meg az orgonát, csütörtökön és szombaton este kivételesen a torony kilátójába is fel lehet menni, a mozgáskorlátozottak számára pedig ideiglenes rámpát helyeznek el, így ők is megtekinthetik a templom nevezetességeit - emelte ki a plébános. A Csongrád Megyei Egyházmegye alapításának 975. évfordulójára készült állandó kiállítás mellett egy új tárlat is nyílt a Dómban, amelyen a biblia látható 26 nyelvre lefordítva - fűzte hozzá Kondé Lajos. A szegedi Dóm neve egy 1880-ban született fogadalomból ered: a városatyák arra kérték Istent, hogy óvja meg a várost az újabb árvizektől. A Fogadalmi templom helyén egykor a Dömötör templom állt, egyik tornyának megmaradt része ma is látható. A Dómot 1913-ban kezdték építeni Schulek Frigyes tervei alapján, amit később Foerk Ernő módosított, oltárát 1930. október 24-én szentelték fel. Egyik nevezetessége, egyben hazánk egyik legnagyobb harangja a Hősök Harangja, amelynek átmérője 2,3 méter, súlya 8.537 kilogramm. A szegedi Fogadalmi templomban látható Fadrusz János 1892-ben készült Krisztus a kereszten című szobra, amit Móra Ferenc szerint úgy készített az alkotó, hogy saját magát kötöztette fel egy keresztre, lefényképeztette, s annak nyomán öntötte formába. A Dóm tere évtizedek óta otthont ad a Szegedi Szabadtéri Játékoknak.
MTI - fideszfrakcio.hu