Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Demszky a csodazsoké: egy fenékkel két lovat

Forgács Imre, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal frissen kinevezett vezetője megerősítve elődjének álláspontját, kijelentette, hogy a főpolgármesteri tisztség nem egyeztethető össze az európai parlamenti képviselői megbízatással. Wintermanntel Zsolt, a fővárosi Fidesz-MKDSZ frakcióvezető-helyettese és Tirts Tamás, a Fidesz budapesti alelnöke, Demszky Gábor városházi irodájának bejárata előtt tartott szerda délutáni tájékoztatóján felkérték a közigazgatási hivatal vezetőjét, hogy mielőbb hozza meg hivatalos döntését, és forduljon a Fővárosi Bírósághoz.


Dátum: 2004-10-06 18:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27971
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:32:36.369307, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Forgács Imre, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal frissen kinevezett hivatalvezetője közzétette szakmai véleményét, miszerint összeférhetetlennek ítéli Demszyky Gábor főpolgármesteri és európai parlamenti képviselői mandátumát - jelentette ki Wintermantel Zsolt, a fővárosi Fidesz-MKDSZ frakcióvezető helyettese. Mint mondta ezzel az állásponttal, ismét felcsillan annak reménye, hogy a Fővárosi Közgyűlés szabálytalan és törvénysértő határozatai után, a demokratikus normákat sárba tipró személyi döntést követően az összeférhetetlenségi ügy ismét a jogállamiság keretei közzé terelődjön.

- Felkérjük a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetőjét, hogy az ügy súlyára, illetve társadalmi fontosságára tekintettel, a lehető leghamarabb hozza meg döntését és forduljon a Fővárosi Bírósághoz kérve, hogy az mondja ki a Fővárosi Közgyűlés határozatának jogszerűtlenségét és fossza meg Demszky Gábort főpolgármesteri tisztségétől.

A képviselő elmondta: fontosnak tartják, hogy véget vethessenek az MSZP- SZDSZ fővárosi képviselőinek demokráciát megcsúfoló színjátékának.

Két rendhagyó és egy rendkívüli közgyűlésen is foglalkoztak ezzel, miközben megesett hogy a vita során délelőtt 9 és 10 óra között az előző napját Brüsszelben töltő Demszky Gábor a pulpituson aludt - mondta a politikus.

Megerősítette: a bíróságtól annak megállapítását kérik, hogy a Fővárosi Közgyűlés jogsértő határozatot hozott, és fossza meg Demszky Gábort főpolgármesteri tisztségétől.

Tirts Tamás felszólította a fővárosi SZDSZ-t és Demszky Gábort arra, hogy ne várják meg ezt a szégyent, Javasolta Demszky Gábornak, hogy még a bírósági döntés előtt mondjon le főpolgármesteri tisztségéről.

A politikus tudatta, hogy a Fidesz budapesti vezetésének álláspontja alapján Kupper András frakcióvezető rövidesen kezdeményezni fogja a Fővárosi Közgyűlés képviselő testületének önfeloszlatását. Így ugyanis a főpolgármester-választással egy időben újjáválaszthatják a közgyűlés 66 képviselőjét is. Erre azért van szükség, mivel a kormánypárti többség többször is demokráciaellenes politikai döntéseket hozott.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek