Nemzetközi jezsuita konferencia Miskolcon
A világszerte kétmillió diákot oktató jezsuita rend tanárai találkoznak a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumban; az október 10-ig tartó nemzetközi konferenciára tizenhat európai országból érkeztek a katolikus egyház legnépesebb szerzetesrendjének képviselői - hangzott el a konferencia szerdai sajtótájékoztatóján, Miskolcon.
Dátum: 2004-10-06 18:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27973
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:32:36.978923, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az európai jezsuita iskolarendszer nemzeti küldötteinek találkozóját először rendezik meg Magyarországon; a kontinensen mintegy kilencven jezsuita középiskola működik - mondta Forrai Tamás, a gimnázium igazgatója. Hozzátette: az idei hatnapos konferencia tulajdonképpen a jövőre esedékes spanyolországi nagy tanácskozás előkészítése, amelyen a világ szinte valamennyi jezsuita középiskolája részt vesz majd.
"A találkozó fő témája a sajátos jezsuita nevelési tradíció továbbadásának kérdése, azaz hogyan lehet egy több száz éves hagyományt átültetni a modern oktatásba" - jegyezte meg Forrai Tamás.
Közölte: a rend a XVI. században néhány jó barát közös kezdeményezéseként született, a XXI. századra pedig már világszerte kétmillió diákot tanítanak a szerzetesek.
"A konferencián szó esik még az európai szintű együttműködésről, mivel a rendi háttér összekapcsolja a jezsuita iskolákat, ennek köszönhetően az intézmények diákjai és tanárai számára lehetőség nyílik cserekapcsolatokra és közös munkára" - hangsúlyozta az igazgató.
Kifejtette: a tanácskozás résztvevői bemutatják iskolájuk újításait, mind a világi, mind pedig az egyházi tanításban, ezeket a módszereket és tapasztalatokat pedig közösen próbálják hasznosítani.
"Az első jezsuiták 1550-ben alapítottak kollégiumot Bécsben, később a diákok sorában találjuk meg a 17. század majdani legismertebb jezsuitáját, Pázmány Pétert, Esztergom későbbi érsekét, aki megalapította a nagyszombati egyetemet, melynek utóda a mai ELTE Budapesten" - mondta az intézmény vezetője.
Forrai Tamás emlékeztetett arra, hogy 1773-ban tizenkilenc kollégiumban tanítottak a magyar jezsuiták, az évszázad végére 935 jezsuita dolgozott az országban ötven különböző helyen, és számuk gyorsan gyarapodott.
A rendszerváltás után a külföldi és a magyarországi rendtartomány egyesült, huszonöt jezsuita tért vissza Magyarországra.
MTI - fideszfrakcio.hu