EB-javaslat Horvátország csatlakozási tárgyalásainak 2005-ös kezdetére
Az Európai Bizottság azt javasolja az EU állam- és kormányfőinek, hogy 2005 elején kezdődjenek meg a csatlakozási tárgyalások Horvátországgal - jelentette be szerdán Brüsszelben Günter Verheugen, a testület bővítési biztosa.
Dátum: 2004-10-06 18:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27975
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:32:37.582585, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Verheugen szerint a bizottság elkészítette a tárgyalások kerettervét, s ez indulásként a következő év elejét tűzi ki. A tagországok állam- és kormányfői decemberi brüsszeli csúcsértekezletükön hoznak végleges döntést ebben az ügyben.
Ugyanakkor a bizottság - a Törökországnak szabott feltételhez hasonlóan - Horvátország esetében is azt javasolja, hogy függesszék fel a csatlakozási tárgyalásokat, ha Zágráb nem tartja tiszteletben a demokrácia szabályait és a jogállamiságot, azaz komolyan és tartósan megsérti az EU alapértékeinek számító elveket. Egyébként diplomáciai források szerint Horvátország aligha tudja behozni a 2007-es csatlakozásra számító Romániát és Bulgáriát, s valószínűleg csak 2009-re várható majd EU-belépése.
Az Európai Bizottság idén áprilisban kedvező véleményt adott Horvátország tavaly februárban benyújtott EU-csatlakozási kérelméről, s javaslata nyomán az állam- és kormányfők már júniusi brüsszeli csúcsértekezletükön elismerték, hogy az ország teljesíti az EU-taggá váláshoz szükséges politikai feltételeket, s így hivatalosan is tagjelöltnek minősül. Elvileg már ekkor megállapodás született a 2005-ös tárgyaláskezdésről, azaz a decemberi csúcson e kérdésben nem várható komoly vita - még akkor sem, ha több tagállam továbbra is elégtelennek tartja a jugoszláviai háborús bűnöket kivizsgáló Nemzetközi Törvényszékkel való horvát együttműködést, a korrupció elleni harcot és a menekültek, főként a szerbek visszatérése érdekében tett erőfeszítéseket. Nemrég újabb feszültségforrás támadt, nehezítve a horvát csatlakozást: Szlovénia és Horvátország határvitába keveredett, s a szlovén vezetés első reagálásában azt közölte, hogy ezek után nem hajlandó támogatni Zágráb EU-csatlakozási törekvéseit. A feszültségek csillapítására Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője szinte azonnal a térségbe utazott.
MTI - fideszfrakcio.hu