Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ultimátum a kormánynak

A szerdai nappal lejárt az a határidő, amelyet a kormánynak egy évvel korábban szabtak a pénzüket követelő Baumag-befektetők - jelentették be a Parlament épülete előtt összegyűlt demonstrálók. A károsultak, akiknek tavaly október 9. óta nem fizetett a szövetkezet a beszédet követően táblákkal és füttyel vonva magukra a figyelmet az Alkotmány utcán a Nyugati tér felé indulva az Oktogonig vonultak.


Dátum: 2004-10-06 19:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27979
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:32:38.785150, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Patyi István, a Baumag-károsultak képviselője beszédében elmondta: a kisbefektetők látni kívánják, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök valóban betartja-e a szavát, miszerint "nem a gazdagokat kívánja támogatni".

A képviselő jelezte, hogy szándékuk nyomatékosítására október 12.-én a Miniszterelnöki Hivatal elé vonulnak. Patyi István kitért arra is, hogy szerdai nappal lejárt az a határidő, amelyet a kormánynak egy évvel korábban szabtak meg. Az ultimátum arra vonatkozott, hogy ha addig nem kapják vissza a Baumag-befektetők a pénzüket, akkor felfedik a Baumag-ügyben felelős "háttérszemélyeket".

A károsultak képviselője jelezte, hogy jövő héten több "háttérszemély" lakása előtt is tartanak demonstrációt. Patyi István nem árulta el a személyek neveit, mindössze azt, hogy az elsőhöz hétfőn öt órakor látogatnak el a Farkasréti téri gyülekezőt követően.

Patyi István bírálta a sajtót, hogy nem karolják fel kellőképpen a Baumag-ügyet, ami szerinte pedig nagyobb horderejű, mint Kulcsár Attila botránya.

A képviselő hozzátette: a jövőben a külföldi médiumokhoz is fordulnak azért, hogy minél nagyobb nyilvánosságot kapjon az ügy.

Patyi István közölte azt is, hogy csütörtökön felkeresi Draskovics Tibort, ugyanis tudomása szerint aznap a pénzügyminiszter hajlandó fogadni a károsultak képviselőjét.

A beszédet követően a demonstráló kisbefektetők az Alkotmány utcán a Nyugati tér felé indulva az Oktogonig vonultak. A felvonulók mintegy fele folytatta útját a Hősök teréig.

A Baumag Ingatlan Befektetési Szövetkezet tavaly október 9. óta nem fizet tagjainak. A 18 ezer kisbefektető, egyben szövetkezeti tag csaknem 20 milliárd forintot helyezett el a szövetkezetnél, emellett ugyanennyi hozamot követel.

Forrás: MTI

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek