Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Köztisztviselőket is bátran fenyeget Gyurcsány?

Gyurcsány Ferenc visszatért korábbi gumicsontjához, az árnyékállamhoz. Nagy ívű elképzelése beleillik az ellenzék kampányszerű támadásába. Új elem azonban a 453 MSZP-s politikus által miniszterelnökéé választott milliárdosnál, hogy a köztisztviselőket is gyanúsítgatja, s fenyegeti épp akkor, amikor több tízezer köztisztviselő elbocsátására 40 milliárd forintot különítet el a kormány.


Dátum: 2004-10-07 00:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27985
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:32:40.688475, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ATV kedd esti műsorában Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az általa "árnyékkormány"-jelenségnek nevezett valamiről szólva elmondta: a minisztériumok apparátusában vannak, akik pártoknak szivárogtatnak, köztisztviselőként pártpolitikai érdekeket érvényesítenek. "A mainál lényegesen nagyobb önkorlátozó magatartást várunk el, amihez segítséget nyújtunk, mondjuk egy viselkedési kódexszel" - közölte. Gyurcsány egy éve a Népszabadságnak nyilatkozott először arról, hogy a Fidesz árnyékállam kiépítésére törekszik. A politikus akkor úgy látta, hogy "több állami szerv egymást támogatva a jobboldal antidemokratikus törekvéseit szolgálja".

- Kicsit ellentmondásos Gyurcsány Ferenc gondolatmenete az árnyékállamról, illetve az árnyékkormányról - kommentálta a Népszabadságnak Révész Máriusz az elhangzottakat. A Fidesz szóvivője szerint valószínűleg elkerülte Gyurcsány figyelmét, hogy Magyarországon ma nem a miniszterelnök, hanem a törvények határozzák meg, mit tehet egy köztisztviselő, s kivel találkozhat a közszereplők közül. A Fidesz is azt szeretné, ha szakmai és nem pártpolitikai szempontok játszanának szerepet a köztisztviselők kinevezésében - tette hozzá. Szerinte az elmúlt időszakban ennek pontosan az ellenkezője történt. - Gyurcsány Ferencnek leginkább kormányoznia kellene, s nem ilyen nagy ívű gondolatmenettel megfélemlíteni az egyébként is jelentős elbocsátások előtt álló köztisztviselői kart - hangoztatta Révész.

A szakszervezet önkorlátozást vár el a hatalomtól

A rendszerváltás óta először fordul elő, hogy hivatalban lévő miniszterelnök azt az igényét fogalmazta meg: a köztisztviselő semmilyen politikai szerepet ne vállaljon - nyugtázta Gyurcsány kijelentését a Magyar Közalkalmazottak és Köztisztviselők Szakszervezetének (MKKSZ) főtitkára. Fehér József főtitkár megerősítette: a tisztviselő ne az aktuális hatalmat, hanem a mindenkori kormányt szolgálja, ne a kormánynak, hanem a törvényeknek alárendelten dolgozzon. A szakszervezet jogosnak tartja az elvárást, hogy a köztisztviselő tanúsítson politikai önkorlátozást, de arra számít, hogy a hatalom is ezt teszi, és nem tekinti politikai zsákmánynak a köztisztviselői vezető állásokat. A főtitkár ezért is fontosnak tartja meghúzni a határvonalat, amelyen túl bárki számíthat leváltására, mert az új kormány ülteti helyére saját emberét. Az etikai kódex elkészítése az MKKSZ szerint is indokolt, de mint Fehér fogalmazott: megalkotása nem a kormány dolga. "Nem lenne jó, ha a mindenkori kormány etikai ízlése érvényesülne a kódexben" - hangsúlyozta, hozzátéve: a munkába bevonnák a kormány képviselőit is. Fontos az etika, de jogi szabályokkal is szükséges körülbástyázni a politikai semlegességet. Az MKKSZ vezetője emlékeztetett arra, hogy a szervezet már kezdeményezte törvénybe foglalni, hogy köztisztviselő ne lehessen tagja politikai pártnak. A közigazgatás politikai semlegesítését célzó indítványt azzal indokolták, hogy a tapasztalatok szerint a politikai pártok bázisnak tekintik a közigazgatást, onnan toborozzák az utánpótlást a különböző posztokra.

Népszabadság - fideszfrakcio.hu

***

Gyurcsány Ferenc

2004. október 5. ATV Egyenes beszéd

Riporter: Kálmán Olga

Riporter: Jó estét kívánok és jó estét a nézőknek. Az Alkotmány szerint a miniszterelnök alakít Kormányt. Tehát logikusan ebből az következik, hogy aki bekerül, azt a miniszterelnök akarja, aki nem akarja, azt pedig nem akarja. A mostani felállásban hány százalék az Ön akarata, hány százalék a koalíciós párt Szabad Demokraták Szövetségéé és mekkora az aránya a kompromisszumoknak, vagy kényszereknek?

Gyurcsány Ferenc: Amikor eldöntjük a gyerekekkel, hogy hová megyünk moziba délután, akkor az úgy történik, hogy mindenki elmondja, hogy ő mit gondol, aztán megvitatjuk. Ha kellő méltányos a viszony egymás között, akkor a végén a döntés az mindegyikünk döntése és senki nem duzzog, hogy én nem oda akartam elmenni, meg hogy jobb lett volna a másikra.

Riporter: Akkor nagyon jól nevelt gyerekei lehetnek. Kicsit sem duzzognak?

Gyurcsány Ferenc: Nem, ilyenkor nem. Most azt akartam mondani, de nem lett volna ezek szerint jó poén, hogy én neveltem őket. Ebben a Kormányban én azt gondolom, hogy ami fontos, az pedig a sikernek a lehetősége, az ott van. A sikernek nagyfokú biztonsága az ott van. Így aztán, az a folyamat, ahogy kialakul a névsor, az az én számomra mindegy. De nem akarok ebben nagyon titkolózni. Nézze, az én eredeti névsorom is hogyan alakult ki? Egy hónapig ültem és hallgattam. Ezt az újságírók tudják és nehezményezték, a TV nézők is többé-kevésbé tudják, mert hogy emiatt nem nagyon szivárgott ki a dolog. Azaz nagyon-nagyon sok ember véleményét meghallgattam. Amikor először elkezdtem nevet mondani, az sem az én névsorom volt. Az a körülöttem lévő politikai erők, szakmai csoportok, ilyen-olyan módon meghallgatott véleménye és abból az egészet összeraktam. Szóval nem volt sohasem egy pillanatra sem Gyurcsány névsor. Volt sokak véleménye, amelyből hosszú-hosszú folyamat alatt a múlt hétre lett egy névsor.

Riporter: Hát, a hírek szerint az utolsó pillanatban vagy az utolsó előtti pillanatban is még felhívott potenciális jelölteket. Ami két dolgot jelenthet. Vagy akkora volt a titkolózás és annyi ember tanácsát kérte ki, hogy valóban az érintettek sem tudtak róla idő előtt, vagy pedig jelentheti azt is, hogy volt egy névsor, mégiscsak egy Gyurcsány névsor, aztán közülük esetleg páran nem vállalták, és utána jött a másodvonal, harmad, negyed, tehát potenciális jelöltek. De ha a fő választott, kiválasztott nem vállalta, akkor hívunk másvalakit.

Gyurcsány Ferenc: Van egy harmadik lehetőség.

Riporter: Melyik az?

Gyurcsány Ferenc: Hát ez a hír nem igaz.

Riporter: Hát, az is lehet.

Gyurcsány Ferenc: Nem hiszem, hogy történt volna bármi olyasmi, amire Ön utal. Én a múlt héten szerdán tettem le az esküt. Szerda reggelig lényegében csak hallgattam embereket. És kedden-szerdán már körülbelül tudtam, hogy ki az, akiket fel kell kérjek. Nem állhattam úgy oda a parlamenti pártok vezetői elé, hogy van egy névsorom, igaz, hogy velük még nem beszéltem. Ez butaság lett volna. Egyeztetni mentem olyan névsorról, melynek tagjai elvállalták. Ezért valóban kedden és szerdán már tapogatóznom kellett és ahogyan jött az első névsorbemutatás határideje, ez szerda éjjel volt, egyre egyértelműbb kérdéseket kellett feltennem, vállalod vagy nem vállalod. Volt olyan terület, ahol én magam is sokáig kínlódtam, hogy ki a legjobb ember ezért vagy azért.

Riporter: Melyik terület volt, elárulja így utólag?

Gyurcsány Ferenc: Dehogy mondom el. Még a végén a minisztereink innák meg ennek a levét, mert hogy azt mondaná, hogy áhá, ezek szerint volt némi kételye, hogy nem ő a legjobb. Én azt gondolom, hogy egy jó döntés született. Egy alkalmas és jó Kormánya van Magyarországnak.

Riporter: Viszont van egy fájó pontja is a jelenlegi kormányösszetételnek. Összehasonlítva Medgyessy Péter kormányával, ott ugye volt négy női miniszter, Ön gyakorlatilag egyetlen egy új nőt sem hozott a Kormányba, a régi kettő közül is az egyiket Ön nem akarta, nevezetesen a belügyminisztert. Nem keresett női politikusokat vagy nem talált?

Gyurcsány Ferenc: Kifejezetten olyan szemmel, hogy nőt szeretnék politikusnak, így valóban nem kerestem. De azt gondolom, nem jó az, ha az ember úgy keres politikust, legyen benne 3 fiatal, 2 nő, legyen benne 1 ilyen meg 1 olyan. Reprezentálják a fejlettebb, a nyugati peremvidéket, hogy legyenek képviselői a nehéz sorban lévő békési falvaknak. Az ember nem így csinál Kormányt. Amit mond, az persze figyelmeztető. Tehát nem akarom mondani, hogy ez a legjobb dolog, ami csak van.

Riporter: Megváltozhat még a névsor?

Gyurcsány Ferenc: Arra akarok csak utalni, hogy nem jó az, ha a politika az olyan férfias lesz. Ha mi egyfajta habitusú férfiak uraljuk a politikát, én hiszek abban, hogy egy nő és egy férfi más-más szerepekben jó, más-más karakter az, amit hordoznak ezek a nemi jellegek, és nem baj, ha egy Kormányban mindaz ott van, amiből a férfiak kevesebbet képviselnek. Nem akartam statisztikát csinálni. Nem akartam hogy valamit most kipipálhassak. Egy rossz kvótarendszert, ahogyan ezt sokan gondolnák. Hát a következő Kormány mondjuk 2006-ban ami alakul a választási győzelmet követően, lehet, hogy jobban oda kell majd figyelni erre.

Riporter: Mennyire stabil ez a névsor? Én hallottam egy olyan pletykát is, hogy a költségvetés elfogadása után januárban meg fog válni a pénzügyminiszterétől is. Igaz-e vagy sem?

Gyurcsány Ferenc: Azt gondolom, hogy ez badarság. Ha meg szeretnék válni bárkitől, most meglehetne. Nem kell ehhez sok magyarázat. Ráadásul éppen hogyha a pénzügyminisztert említi. A költségvetés tervezésének időszakában, amikor az év végére tervezett hiányszámokat módosítjuk, az ember annyi de annyi ürügyet találhatna, ha nem elég egyenes politikus, hogy valakit eltávolítson, hogy csak na. Dunát lehetne az ürügyekkel rekeszteni. Én Draskovics Tiborban bízom. Azt gondolom, hogy a költségvetés átalakításának folyamatát, amelyet el kell kezdenünk, sikeresen csinálja. De vitám minden miniszteremmel van. A minisztereknek meg velem. De van vitám a barátaimmal, a rokonaimmal, ha adáson kívül lennénk, gyanítom, hogy még Önnel is lenne vitám. Ez normális. Dolgozunk rendesen, én olyan Kormányt szerettem volna megnevezni, amelyik tagjai nem azért dolgoznak jól, mert attól félnek, hogy kicsaphatják őket, hanem azért dolgoznak jól, mert hisznek a közös programunkban, hisznek abban, hogy egy jó országot lehet közösen csinálni, és alkalmasak erre.

Riporter: Van új kormányfő, van új Kormány, rövidesen lesz új költségvetés, viszont még a megújításon, tisztújításon nem esett át a legnagyobb kormányzó párt, a Magyar Szocialista Párt. Az október végén ott kialakuló erőviszonyok hogyan fogják befolyásolni a Kormány és a Párt viszonyát vagy akár esetleg a Kormányösszetétel jelenlegi helyzetét?

Gyurcsány Ferenc: Válasszuk szét a dolgot. Az egyik én azt gondolom, hogy akkor jár jó úton az egész magyar baloldal, ha változatlanul fenntartja a változás programját. Ezt a változást ma döntően az a korosztály hordja, amelynek én is tagja vagyok. Akik már a nagypolitikába a rendszerváltás után léptek be, mi már a rendszerváltás követő időszak politikai gyermekei vagyunk, nekünk az alapélményünket nem a rendszerváltás körül kialakult konfliktusok és az ottani problémák jelentik. Azt hiszem, hogy mi vagyunk azok, akik a rendszerváltás hosszú másfél évtizede után, ami lezárult az Európai Uniós tagságunkkal, egy modern baloldali politikát tudunk csinálni. Na most ha ilyen vezetése lesz ennek a pártnak, egy olyan ráadásul, amely csapatként képes működni, azaz nem egyesével jók, hanem mondjuk az elnök politikáját és az elnök személyét kellőképpen tudják együttműködéssel, vitázó partnerséggel támogatni, akkor ebből egy nagyon sikeres politikai oldal lehet. Ami pedig az átalakulást jelenti. Volt egy hosszú időszak valamikor késő tavasszal, nyáron, amikor úgy gondoltuk, hogy hát már sok fronton kritizálják azt, amit teszünk, meg kell újítani ezt az oldalt, megújítás közepe az a párt lesz. Legyen például főállású pártelnök. Én most úgy látom, hogy ennél sokkal nagyobb dolgok történtek a baloldalon. Lett egy új Kormány, kormányfővel, összetétellel. Ma én messze nem tartom olyan fontosnak, hogy a párt elnöke főállású legyen. Fontosnak tartom, hogy a párt elnöksége csapat legyen, és legyenek olyanok is benne, akik elsősorban ezt csinálják. Én úgy látom, hogy van erre jelentkező és vállalkozó is elég, ha a Kormány valamely tagja, Juhász Ferenc példáu bejelentette, hogy ha elnökhelyettes lenne, akkor ő lemondana, akkor majd persze az ő helyére kell majd felkérni új minisztert.

Riporter: Eddig egyetlen egy gesztusával, metakommunikációs eszközeivel sem titkolta, hogy az Ön favoritja Hiller István, gondolom, ezt jól látom. Viszont hogy tényleg ő legyen az MSZP elnöke, ebbe Önnek van-e beleszólása, illetve akar-e beleszólni?

Gyurcsány Ferenc: Ki vagyok én, hogy beleszólhatnék?

Riporter: Egy miniszterelnök, egy Kormányzópártnak a miniszterelnöke, kettőnek is.

Gyurcsány Ferenc: Na de hát mégiscsak a párt nem választott tisztségviselője. Rólam lehet tudni, hogy többé-kevésbé milyen személyiség, milyen politikusi karakter, és milyen politikai magatartás vonz elsősorban. Ezért nem áll messze az igazságtól az, amit Ön mond, hogy az elnökjelöltek küzdelmében ki az, aki hozzám a legközelebb áll. Ebben voltak személyes gesztusaim. Igaz, én távol tartottam mindig attól magamat, hogy közjogi méltóságként ebbe a folyamatba beleavatkozzam. Hogyan tehetném?

Riporter: Jelzéseket ad a párt felé. Nyilván a pártnak sem mindegy, hogy milyen lesz ezen túl a kormányfő és a párt viszonya. Ha érkezik egy olyan jelzés, hogy a jelenlegi kormányfő bizony Hiller Istvánt szeretné legszívesebben látni a párt élén, akkor az bizony egy komolyan veendő jelzés.

Gyurcsány Ferenc: Szeretném, ha erről beszélnénk nagyon világosan. Hillerről és Gyurcsányról - mint egy politikai párosról - nem akkor kezdtek el beszélni, amikor én még miniszterelnök jelölt lettem, vagy miniszterelnök, hanem sok-sok hónappal ezelőtt, amikor én nem voltam egyáltalán jelölt, fogalmunk sem volt, hogy mi lesz ennek a végén. Aztán beszéltek akkor, mikor úgy tűnt, hogy leáldozóban van az én csillagom, ki fogok kerülni a Kormányból. És beszélnek most is. Azaz ez a kapcsolat nem arra szerveződött, cáfolva mindazokat, akik ennek az ellenkezőjét állítják, hogy van itt két fiatal, 40-es fiú, akik leültek egy sarokba, és megbeszélték, hogy kiből mi lesz. Egymásra találtunk ebben a pártban úgy, hogy egyébként nekünk nincsen régi történetünk. Én talán három éve ismerem Hiller Istvánt. Sok-sok beszélgetésen, sörözésen, a Pisti úgy szokta mondani, hogy whiskyn és pizzán vagyunk túl, mert volt egy-két ilyen vacsoránk, és kiderült, hogy mi a világ sok dolgáról azonosat gondolunk. Nagyon más személyiségek vagyunk, hozzáteszem. De két olyan személyiség, amely kiegészíti egymást. Én azt gondolom, hogy vele tudok együttműködni. De hát ez egy fontos dolog. De nem arról szól egy kormányzópárt elnöke és egy kormányfő esetén, hogy állandóan taktikáznak, a saját hátuk mögé néznek, hogy nincs-e ott valaki, hanem van egy nagyon szabad, együttműködő partnerség. Más és más a felelősség, de ezt megosztjuk egymással. Egy szoros bizalmi viszony, ahol az ember a pártelnökkel naponta kétszer beszél. Megosztja a politikai dilemmáit, bajait, bújait, kudarcait. Hát vannak olyanok. Megosztja a döntésekben a kételyeit, meghallgatja őt. Ehhez kellenek politikai bizalmasok, ki legyen a legfontosabb politikai bizalmas, ha nem a nagyobbik kormányzópárt elnöke?

Riporter: Akár ebből a bizalmi viszonyból kiindulva is kérdezhetem. Az MSZP, illetve a jelenlegi Kormány miniszterelnöke Gyurcsány Ferenc. Viszont az eldőlt-e már, hogy 2006-ben ki lesz az MSZP miniszterelnök-jelöltje? Gyurcsány Ferenc? Formálisan biztos nem. Informálisan?

Gyurcsány Ferenc: Ön az első, aki ezt megkérdezi. Nem gondolkodtam ilyen kitalált válaszban, hogy mit kell egy ilyen kérdésre mondani.

Riporter: Az a jó.

Gyurcsány Ferenc: Én természetesen úgy készülök, hogy igen. Nem is lehetne ezt másként csinálni. Úgy készülök, hogy olyan politikát fogunk közösen megvalósítani, amelynek a végén Magyarország többsége úgy gondolja, hogy ezek jól megcsinálták, nekik kellene folytatniuk. Azt gondolnám, hogy akkor azt gondolják, hogy persze, folytassa a korábbi miniszterelnök. De ezeket azt szeretném, hogy ha Ön is meg a nézők is, és különösen akik erről a mai műsorról írnak híreket és tudósításokat, ezeket egy teljesen normális, emberi reakciónak tekintsék, tehát nincsen politikai konstrukció. Olyan messze vagyunk ettől, mint Makó Jeruzsálemtől, hogy azon gondolkodjunk, hogy 2006-ban ki fog majd jelöltként felállni. Ha sikeresek vagyunk, gyanítom, hogy van ok arra, hogy élünk. Ha meg sikertelenek, akkor meg olyan mindegy, meg nem az a kérdés, hogy ki bukik el, hanem az a kérdés, hogy melyikünk lesz az, akivel az egész magyar baloldal egy sikeres politizálás után győzni tud.

Riporter: 2006-ban mi fog dönteni, a program, vagy pedig a miniszterelnök-jelölt személye? A programról már tudjuk, amit mondjuk egy pár hónappal ezelőtt még nem mertünk volna állítani, hogy menet közben is lehet módosítani és megváltoztatni, még ha az alapvető célok maradnak is. Ez talán egy kicsit a hitelét rombolhatja a kormányprogramnak, hogy ezzel szoktak választókat meggyőzni és választást nyerni pártok és alakítani Kormányt. Szóval, program vagy személyiség?

Gyurcsány Ferenc: Is-is. És akkor mondanék még egy is-t. Van valami, amit nehéz megfejteni, hogy micsoda. Ami nem kézzelfogható. Hogy kialakul-e az ország többségében az az érzés, hogy részese egy sikeres közös történetnek, az ország történetének. Nagykövetekkel találkoztam, mielőtt Önhöz jöttem volna ide az ATV-be. A Magyarországra akkreditált nagykövetekkel. Nekik is elmondtam, hogy nem kell attól félni, hogy majd csinálunk egy választási költségvetést, hogy két kézzel szórjuk a pénzt. Nem egyszerűen azért, mert nincs, hanem mert arra tanított meg az előző három miniszterelnök kudarca, hogy tudniillik nem választották meg őket újra. És mindegyik megpróbált egyébként a választás évében bőkezűbben belenyúlni a közös államkasszába. Ennek így nincsen semmi értelme. Az embereket nem lehet pénzért megvenni. Az emberek szavazatát. Ennél ez egy sokkal tisztességesebb, és jobb ország.

Riporter: Akkor mondhatjuk azt, hogy az éppen aktuális veszítő féllel szemben nyerő fél viszont az ígéreteivel nyert. Tehát ő pedig mert nagyokat ígérni.

Gyurcsány Ferenc: Nemcsak nagyokat, hanem hitelesen. Mindegyik szereplő, mindegyik ellenzéki képviselő, mint miniszterelnök jelölt, hitelesebben mesélte el a saját maga jövőjének Magyarországát a választóknak. Így van, éppen erről beszélek, hogy képesek vagyunk-e úgy kormányozni, és a végén olyan programmal, történettel, közös Magyarország jó értelemben vett mesével, a mi közös történetünkkel előállni. Amelyről azt gondolják emberek, hogy én is szeretnék részese lenni ennek. Szerintem ezek meg tudják csinálni, szerintem ez az ember, legyen az a miniszterelnök, vagy a pártelnök, ez egy jó képviselője ennek a történetnek. Bízzuk rá. Én fogok sokat beszélni a mi dilemmáinkról. Azokról a nyavalyákról, amelyek nyomják az országot és nyomják az én lelkemet is. Azt akarom, hogy az emberek értsék, én nem vagyok különb náluk. Én nem tudok azt csinálni, hogy ez megvan és csak kell egy politikus, aki megcsinálja Magyarországot. A mi legnagyobb problémánk, hogy kevés jövedelmet állítunk elő közösen. Jóval kevesebbet, mint a szomszédos Ausztria. És én bárhogyan osztom ezt a keveset, soha nem lesz annyi. Miközben úgy szeretnénk élni, ahogy ők. És meg szeretném óvni magunkat attól, hogy azt gondoljuk, politikusként, hogy csak ennyi, csak tessék rám szavazni, majd én hozom a boldogságot. Azt gondolom, hogy ennél felelősebb ember vagyok. Azaz az én ígéreteim nem azok lesznek, hogy tessék rám szavazni, kolbászból lesz a kerítés, toronyórát adunk lánccal, és nem folytatom a sort, mert időnként szoktam olyan személyes példákat mondani, amiből aztán nagy baj van a végén, hanem azt mondom, hogy legyenek részesei egy közös történetnek, amelyben Önöknek is van dolga, meg nekem is. Én megcsinálom az enyémet, de tudják, Önöknek is meg kell csinálni a magukét.

Riporter: Választási szokást, mentalitást, a fejben forgó gondolatokat szűk 20 hónap alatt meg lehet változtatni?

Gyurcsány Ferenc: Azt mondanám olyan Gyurcsányosan, hogy hajaj, nagyon is! Nézzünk visszafelé, mert az mindig sokkal tanulságosabb. Ki gondolta volna, hogy 2003 tavaszához képest, amikor a kormányzó pártok toronymagasan vezettek, 2004 tavaszán csak egy évvel később, most még majdnem két év van előttünk, mai ellenzéki pártok fognak jelentősen vezetni? És akárhány ilyen kérdést felteszek visszamenőleg, ez mindig igaz lesz. 2002 tavaszán a választásokkor lényegében egy hajszállal voltunk jobbak. Azt megelőzően egy évvel a Fidesz vezetett a szocialisták előtt érdemben. Az az egy év nagyon nagy idő a politikában. S ahogy most látom az elmúlt egy-másfél hónapot, az ellenzék legnagyobb pártjának a viselkedését, úgy látom, hogy egy és másfél hónap is elegendő ahhoz, hogy összezavarodjon egy politikai erő. Azaz engem a 19-20 hónap engem nem elbátortalanít, hanem nagyon is inspirál, ambicionál. Kétszer meg lehet változtatni a trendeket, úgy hogy jól vigyázzunk, nem gyorsan változtatni, mer a gyorsan jött támogatás gyorsan megy. Szépen, nyugodtan építkezni. Elérni, hogy egy év múlva ilyenkor már legalábbis mélyen gondolkodjon el mindenki, hogy a csudába, ki is itt a jobb? Hogy legyen legalább olyan egál környéki helyzet. Akkor nincsen nagy baj.

Riporter: Említette, hogy másfél hónap alatt is mennyi minden változott a politikában, hát valóban, olyan dolgok történtek, amit még nem próbáltunk ki az elmúlt 15 évben. Az ember azt gondolta, hogy ha valakit, akkor a miniszterelnök személyét elmozdítani lehetetlen. Ha valaki, akkor ő be van betonozva. Senki nem gondolt arra, hogy a miniszterelnököt elmozdítani könnyebb, mint egy minisztert, lásd, mondjuk Csillag Istvánt. Kíváncsi vagyok, hogy a gondolatainak egy egészen hátsó kis zugában nincs benne az, hogy ha ez egyszer már megtörtént, nem lehet, hogy akár a párttársaim vagy akár a koalíciós társaim közül valakik rákapnak ennek az ízére és az első nagyobb konfliktusnál ez Önnel is megtörténhet.

Gyurcsány Ferenc: Most ennek nem látom a politikai realitását két oknál fogva. Mert nem gondolnám, hogy ez a nagyon újkeletű eszköz, amiben itt éltek a koalíciós pártok és a miniszterelnök, ez anélkül használható lenne még egyszer, hogy ne veszítené hitelét ez az oldal, de ez csak a technikai válaszom. Szeretném, ha nem értené senki sem félre. Nem az a fő ok, ez a politikai racionalitásból táplálkozik. A fő ok, hogy az elmúlt másfél hónap alapvetően másként tellett a miniszterelnöki jelölt és a kormánypárti frakciók és a kormánypártok kapcsolatában, mint minden korábban. Nem véletlenül mondom, hogy ez a Kormány Gyurcsány Ferenc nevét viseli, de nem az én Kormányom. Nem azt teszek, amit akarok, ez tévedés. Én azt teszek, amire azok a pártok, akiknek erre az emberek felhatalmazást adtak 2002-ben, hogy ezek a pártok nekem mandátumot adnak, amit velük megbeszélek. Én nem vagyok rest naponta 12-szer egyeztetni, vitatkozni, érvelni. Rólam azt nem gondolják, hogy egy gyenge személyiség vagyok. Gondolom azt nem hiszik rólam. De az erőnek nem abban kell megmutatkoznia, hogy tudom verni az asztalt, hogy tudok ragaszkodni a magam álláspontjához, ha törik, ha szakad, hanem abban, hogy képes vagyok meggyőzni sokakat vitában, egyeztetésben, hogy elég erős az álláspontom, nem pedig hogy elég erős a karom mondjuk a szkanderben. Ebben az értelemben mi azt a politikát csináljuk az én vezetésemmel, amely ezeknek a pártoknak és remélem, hogy a pártok mögött lévő választóknak tetszik. Akkor pedig mi a csudának akarnák elcsapni a miniszterelnököt? Akkor nem elcsapni akarják, hanem megerősíteném, azt mondják, hogy sikeresen csinálja a közös dolgunkat. Én nem tudok sikeres miniszterelnök lenni, ha nem úgy gondolják a frakciók, nem úgy gondolják a kormánypártok és végül nem úgy gondolják az országban lakók, azoknak a többsége, hogy ez jól megy. De ezekben a körökben egymás után meg kell szerezni a többség támogatását.

Riporter: Az ember életében is vannak bizonyos konfliktusos helyzetek, nyilván egy miniszterelnök életében is. Van-e már egy képzeletbeli listája, hogy mely konfliktusokat érdemes jobbítás szándékával vállalni és melyiket fogja egészen biztosan kikerülni? Akár politikai azonos oldalon állókkal szemben, akár az ellenzékkel szemben?

Gyurcsány Ferenc: Van, bár ennek mindegyikét nem tudom Önnek elmondani, mert amit kérdez....

Riporter: Hosszú a lista?

Gyurcsány Ferenc: Nem azért, amit kérdez, az a politikai stratégiának és taktikának is része, és képzelje el, milyen tehetségtelen, gyenge vezetője, hadd mondjam úgy- csak, hogy a példa jobb legyen -, hadvezére lennék én a saját csapatomnak, ha egyszer csak egy kereskedelmi televízióban elmesélem, hogy mi az, amit igen, mi az, amit nem. De hát mondok azért legalább egy dolgot. Annak érdekében, hogy a mi oldalunk egy hatékony, büszke, erős kormányzást valósítson meg, amelyben lehet látni a lendületet, a változást, lehet látni, hogy van benne egy erős elkötelezettség egy igazságosabb ország iránt, és ezt hiteles emberek képviseljék, és ne tartsunk meg feltétlenül minden korábbról hozott személyi kompromisszumot. Ez a változás nemcsak arról szól, hogy a többiek változzanak, hanem hogy mi is változzunk. Na, ezért érdemes belemenni konfliktusba. Akkor hiteles mindaz, amiről beszélünk, ha a magunk környezetében is merünk leszámolni régi nyavalyákkal. És hát nézze el nekem, én erről többet nem beszélek. Mert akkor azt mondják, hogy igen, ezek nemcsak azt akarják, hogy mi változzunk, hanem ők maguk is változnak. Ezekért szívesen.

Riporter: Segítek én egyébként, mondok konfliktushelyzeteket, aztán vagy elárulja a stratégiáját, vagy nem. Azt gondolom, ilyen konfliktushelyzet lehet az Ön saját személyisége, életútja. Nem másra gondolok, mint hogy azt látom már most is, és valószínű nem fog ez nagyon változni a jövőben sem, hogy sokkal inkább az Ön politikai, üzleti pályája és életútja kerül napirendre és nem a munkássága. Tehát miközben Ön mondjuk egy igazságos, igazságosabb kormányzást hirdetett meg, aközben mondjuk az Ön eddigi üzleti, politikai tevékenysége ennek a hitelén nem ront-e, ennek az igazságos kormányzás meghirdetésének a hitelén? Nincs-e ellentétben a kettő?

Gyurcsány Ferenc: Rontott? Tegyük fel, az elején vagyunk úgy, hogy másfél éve ütnek, ahol érnek. Rontott? Nézze, én azt látom, hogy nem. Nézze, az nincs rendjén. És erről én nagyon szívesen beszélek. Most is és máskor is. Annyi mondanivalója van az ellenzéknek. Hú, valamikor 10 évvel ezelőtt. Majd mikor kiderül, hogy a legfőbb ügyész az ő kérdésükre azt mondja, nem is érti, hogy miről beszél az ellenzék, mert hogy amiről beszél, az nemcsak jogszerű, hanem a jó értelemben vett jó erkölcs fogalmába sem ütközik, akkor itt meg csendben maradnak és eltitkolják, elhallgatják ezt a legfőbb ügyészi állásfoglalást.

Riporter: Itt a balatonöszödi vásárlásról van szó. Miért nem teszi azt, hogy tessék, itt van a szerződés, mindenki nyugodjon meg, nyilvánosságra hozom, vita le van zárva.

Gyurcsány Ferenc: Tudja miért nem lehet ezt a dolgot megtenni? Azért nem, mert ennek nincsen vége. Azt tudom mondani, hogy a politika maradjon a politikánál és vannak a magyar államszervezetben arra jogosultak, akik ezzel foglalkoztak, ilyen például a legfőbb ügyész, a rendőrség, tegyék a dolgukat. Az nem fog menni, hogy parlamenti képviselők jobb dolguk híján, vagy mert igen felhevült állapotban vannak, állandóan valamit mondanak, követelnek, magyaráznak. Holnapután hozzam nyilvánosságra az összes rokonomét. Azt követően az édesanyám és a testvérem összes barátjáét. Azt követően a nem tudom én micsodát. Azt kell mondanom, hogy nyugodjunk már meg, képviselők. Tessék, végezzük a dolgunkat. De Önöknek nem az a dolguk, hogy ítélkezzenek erkölcsi kérdésekben, mint egy hitbéli ügyekben döntéshozó bíróság, az a dolgunk, hogy közösen csináljunk Magyarországon jó jogszabályokat. Fejlesszünk új intézményeket. Nem abszurd, hogy a magyar Parlament lassan úgy néz ki, mint hogyha nem is jogszabályt alkotna, hanem etikai kérdésekben állást foglaló valamilyen testület lenne? Miért van ez? Mert politikában nem mernek vitatkozni. És nem tudnak. Mert nincs alternatívájuk. Mert félnek. Félnek attól, hogy végre elindult egy Kormány, félnek attól, hogy az eddig magasságokban tündöklő jobboldali politikát és politikusokat arra kényszerítjük, hogy érdemben vitassuk meg az ország dolgait. Azt nem szeretnék, hogy általában szeretnek beszélni jobb országról, nem, ezt nem fogjuk hagyni.

Riporter: Mondok még egy konfliktusforrást, ami még csak potenciális lehetőség. Nem tudom máshogy megfogalmazni, mint a helyi erők, és itt arra gondolok, hogy amikor az MSZP rendkívüli kongresszusa volt, akkor bizony a küldöttek döntötték el, hogy a változásra szavaznak, és az Ön személye volt az, aki megtestesítette a változás lehetőségét. Azt is abban a pillanatban mindenki tudta, hogy a küldöttek hazamennek, teszik a dolgukat, tehát nem ők fogják alakítani vagy alkotni az Ön szűkebb munkatársi körét. De azt is lehet tudni erről a körről, hogy mindenki a saját településén, saját helyi viszonyai között alakítja a saját maga politikáját. Most támogatták Önt, viszont hogy ha mondjuk egy fél éven belül olyan érezhető változás nem lesz helyi szinten, mondjuk az önkormányzatok szintjén, hogy kicsit jobban megy a sorsunk, a dolgunk, akkor bizony ezen embereknek a politikai pályafutása is kétségbe kerül, illetve megkérdőjeleződik, esetleg veszélybe kerül. Fél éven belül nem lehet, hogy ők akár most támogatták Önt, fél éven belül pedig Ön ellen fognak fordulni?

Gyurcsány Ferenc: Hát nézze nem vagyok tenyérjós, mert amit Ön mond, az az, hogy mi történik fél év múlva, ha. Beszéltünk konkrétabban. Ha az van a kérdés mögött, hogy akik engem támogattak, azok most a támogatást vissza fogják-e kapni milliókban, uszodában, útban, szennyvízben, akkor szeretném mondani, hogy nem kapják vissza. Tudják, miért nem kapják vissza? Mert ez nem zsibvásár. Engem nem azért fizetnek, hogy a személyes politikai előbbre jutásom érdekében a közös pénzt osztogassam pártbéli barátaimnak, vagy az általuk vezetett városoknak, hanem azért fizetnek, hogy csináljunk közösen egy igazságosabb Magyarországot, és ebben egyformán gondoljak valamennyi városra. Tehát az nem döntheti el két városnak a dolgát, hogy az egyik jobban kedvelt engem, a másik meg Kiss Péterre szavazott. Ha így gondolnám, akkor gazember lennék. Már tudom, hogy van aki szerint a politikus és a gazember nincsen távol egymástól, de én ennek az ellenkezőjét gondolom. Én ebben egyáltalán nem hiszek. És egyébként is, ez nem az én pénzem. Honnan venném én a bátorságot? Ez nem arról szól, hogy büntetek meg jutalmazok, a politika.

Riporter: Akkor felejtsük el azt a vonulatot, hogy lesz-e jutalmazás vagy lesz-e büntetés? Lesz-e jobb sorsuk és soruk a helyi önkormányzatoknak?

Gyurcsány Ferenc: A helyi önkormányzatoknak jobb sorsuk van azáltal, hogy lényegesen több a fejlesztési forrás, ami Magyarországra meg fog érkezni. Megérkezik. Jobb sorsuk van, mert az alkalmazottaiknak, a köztisztviselőknek, közalkalmazottaknak meglehetősen több a jövedelme, mint amennyi volt két éve. Még akkor is, ha már két év után lassan feledésbe merül, hogy volt egy 50%-os béremelés. Abban nem lesz könnyebb a dolguk, hogy nem kell nekik változni. Dehogynem. Változni kell nekik is, mindegyikünknek. Ahogyan változni kell az Ön TV-jének folyamatosan, ha meg akarja tartani a nézőit, vagy növelni akarja a számát, hogy ha változnia kell, a legkisebb KFT-nek, hogyha szeretné, hogy új vevői legyenek, hogyha változni kell egy iskolának, amikor csökken a gyerekszám, hogy legyenek gyerekek, mert különben nem lehet majd fenntartani, változni kell az önkormányzatok világának is. Persze, ez így van rendjén. Az nem fog működni, hogy mindenkinek változni kell, de valakiknek nem kell változni.

Riporter: Jó, de hogy tud egy önkormányzat változni, hogy ha van egy szűk kerete, és ez a keret nem lesz tágabb, akkor mondjuk, nem tud az iskolára költeni, nem tud a többi intézményére költeni, nem fogják az ott élők azt mondani, hogy hú, változott az önkormányzat, már jobban is megy nekünk.

Gyurcsány Ferenc: Pontosan lehet tudni, hogy egy önkormányzatnak mennyi pénze van. Pontosan. Aztán lehet tudni azt, hogy kik azok a szomszédos önkormányzatok, akiknek hasonlóan van pénze, és közös funkcióik vannak. És lehet csinálni olyan együttműködéseket kis térségekben, sok-sok fajta célra, hogy megosszák az önkormányzatok a feladatukat. Ahol nem végzi el ugyanazt minden önkormányzat, egymástól 8 km-re. Ahol inkább ehelyett 8-an, 10-en munkába állítanak egy a 8 önkormányzatot naponta 3-szor összekötő kis buszt. És viszi az embereket és szervezi az életet. Az én váram, az én házam politikájából nem fog tudni lenni egy olyan ország, ahol mindig, minden szolgáltatást a legmagasabb színvonalon fogunk tudni mindenkinek biztosítani. Gondolkodni kell, törni kell az embereknek a fejét. Akinek annyi az összes programja a saját falvára, községére, városára, hogy adjon több pénzt a központi Kormány, annak azt mondom, hogy jól értem, azt mondjátok, hogy vegyek el több pénzt el a polgáraitoktól? Mert tőled tudok csak adni. Van egy képem, amely mostanában megjelent, ahogy kihúzom a két zsebemet. Azt mutattam ezzel, nem azt, hogy üres az államkassza, hanem az államkasszának úgy eredendően egy fillérje sincs. Minden pénzt az emberektől vesz el. Kérem szépen ez a Kormány úgy büntet, hogy két nagy dolgot fog csinálni 2002-ben. Annyi autópályát épít, mint soha, és annyival emeli fel orvosok, tanárok fizetését, és folytathatnám a sort, mint még soha. Ebben a négy évben mi erre költünk sokat. Mondhatják azt, hogy kell még erre, arra, amarra is, hát, tudom én. Ha megkérdem a feleségemet, hogy mire kellene még költeni, mondja, hogy erre, arra, meg amarra. Ha megkérdem a gyerekeimet, ők is azt mondják. De nekem meg azt kell mondanom, hogy eldöntöttük. Ebben a négy évben közalkalmazottak, köztisztviselők, ők kaptak sokkal többet, meg autópályákat építettünk. Hogy ezen kívül van még ezer nyomorúságunk? Van bizony. Nagyon sok. Azt lehet látni ezen a Kormányon, hogy végre vannak prioritásai. A mi Kormányunknak két prioritása volt. A közalkalmazottak, köztisztviselők bérét rendbe tenni, a nővér, az ne szégyenteljesen alacsony, csak alacsony bérért dolgozzon, mert ma is alacsonyak a bérek, és végre legyen autópálya Nyíregyházára meg Szegedre. Ezzel nem oldottunk meg még egy csomó gondot. Kiteszem az asztalra a közös pénzünket az emberek elé. Nézzék meg, fizettessek több adót velük? Emeljük fel az ÁFA-t? Fizettessünk több adót a társaságokkal? Így is azt mondják, hogy nagyon sok. Amikor meg azt mondtam, hogy legalább egy kör, a bankok fizessenek többet, támogatott az ellenzék? Nem támogatott. Azt mondta, hogy jaj, nem. Persze, most van baja. Privatizálni azt nem akar. Hát, szóval, így baromi nehéz lesz ám egy országot csinálni.

Riporter: Az ellenzékkel kapcsolatban egy jóval korábbi nyilatkozatában utalt arra, hogy van egy árnyékállam, amely ugye nem másból áll, mint hogy a Fidesz nem vonult ki teljes mértékben a különböző végrehajtói hatalomból, embereken, személyeken keresztül tud fontos döntéseket irányítani, van arra ráhatása. És itt ugye említés szintjén az Ügyészség, vagy a Magyar Rádió került szóba, vagy a Magyar Nemzeti Bank. Most, ha más nem is, a baloldal nagy valószínűséggel azt várja el Öntől, hogy felvegye a harcot ezzel a bizonyos árnyékállammal. Ezt fogja-e tenni?

Gyurcsány Ferenc: A magatartás tekintetében feltétlenül. Itt két különböző dolog van. Van ennek az ügynek egy politikai kezelése, amit csinálni kell. Azt tudniillik, hogy beszéljünk-e erről, a nagy nyavalyáról, ami öli a Köztársaság lelkét és a testét. Nagyon-nagyon sok ember ebben az országban úgy gondolja, hogy ő nem a köz szolgálatára szegődött, miközben a köz szolgálatára létrehozott intézményekben dolgozik, hanem saját pártszimpátia alapján valamilyen pártot szolgál. Neki elintéz ügyeket, majd az adott párthoz tartozóknak vagy az ekként viselkedőknek. Információkat szivárogtat ki. A döntés előkészítésben aszerint foglal így vagy úgy állást, feltételezhetően melyik kedvez jobban a saját pártja álláspontjának. Ez több mint szerencsétlen.

Riporter: Na jó, de hogy lehet ezzel felvenni, illetve lehet-e felvenni a harcot?

Gyurcsány Ferenc: A legelső hogy erről beszéljünk. Hogy létezik-e ilyen jelenség. Amikor elmentem ma beiktatni, mondjuk a Munkaügyi Minisztériumban az új vezetést, Csizmár miniszter urat, Bordás államtitkár urat, akkor azt mondtam, az ottaniaknak, hogy nagyon szépen kérem Önöket, ne vallják meg a párt hovatartozásukat. Mert maguktól ez nem kérhető, sőt éppen ellenkezőleg. Utasítsák el! Önöknek egy dolgot kell építeni. Azt a közös hitet, hogy van a pártok közvetlen napi akaratától függetlenül létező közös országunk, a Magyar Köztársaság. Ne engedjék, tudják azt, hogy ez a Kormány azt gondolja erről, hogy hit ügyében, vallásos meggyőződés ügyében kulturális értékválasztás ügyében és jó néhány dologban, többek között a párt hovatartozás ügyében nem lehet senkit sem nyilatkozattételre kérni, sőt épp ellenkezőleg.

Riporter: A Munkaügyi Minisztériumban ezt elmondta, de mondjuk el meri mondani az előbb említett intézményekben is? Akár az Ügyészség, akár a Magyar Nemzeti Bank, amelyeket korábban Ön hozott fel példaként?

Gyurcsány Ferenc: Hogyne. Milyen nap van ma? Kedd? Csütörtökön reggel megyek a közrádióba, a reggeli műsorba, és akkor elmondjuk. De mindenütt elmondjuk. Ez tisztesség dolga. Ezt nem azért kell tenni, mert azt mondja az éppen aktuális miniszterelnök, miniszterelnökök jönnek meg mennek. Hát leszünk egy apró kis jegyzet majd a történelemkönyv valamelyik lábjegyzetében. Azért kell, mert az embernek el kell dönteni. El lehet menni pártokhoz. Tessék belépni a pártapparátusba! És el lehet menni a közöset szolgálni. A közösben viszont nem lehet a pártot, mert a párt az mindig egy rész. És én azt gondolom, hogy az országot tisztességes emberek lakják. Erre a tisztességre kell apellálni, és azt kell mondani, hogy akik azt mondják neked, hogy a párttisztesség előbbre való, mint a köztisztesség, azok maguk is tisztességtelenek. Ilyen felhívást nem szabad meghallgatni. És minden olyan köztisztviselőt meg fogunk védeni, aki ilyen magatartás miatt kell, hogy joghátrányt élvezzen. Ez azt jelenti, hogy mai kormánypártokat sem szabad, hogy szolgálják, a minisztériumot, a hivatalt, a szolgáltató intézményt kell, hogy szolgálják.

Riporter: Mi lesz a következő lépés, ha nem fogadnak szót Önnek?

Gyurcsány Ferenc: Vannak aztán jogi lépések persze. Írtam valamikor egy hosszabb tanulmányt, sokat vitatkoztak róla egy pár hétig, ez a merjünk baloldalinak lenni, januárban annak a vége felé foglalkoztam ezzel a dilemmával. Mit látunk? Azt látjuk, hogy a politika az átpolitizálja a közigazgatást, sokkal mélyebben, mint amiről mi beszélünk. Legalább például helyettes államtitkári szintig feltétlenül. Aki ennek az ellenkezőjét állítja Magyarországon, mondjuk ki, az nem mond igazat, hazudik. Nyugodtan lehet azt mondani, hogy állapodjunk meg, helyettes államtitkárokig bezárólag, mert a magyar közigazgatásban ezeket a posztokat politikai természetűnek tartjuk, azaz mindenki számára természetes, hogy többet várunk el. Nem egyszerűen a Köztársaság alkotmányának szolgálatát, hanem a Kormányprogram és a Kormány mögött álló pártok programjának aktív, cselekvő támogatását. Lehet ilyet mondani. Riporter: Eddig igaz, de akkor most megint visszakanyarodunk harmadszorra. Az Ügyészségnek nem mondhat ilyet, a Magyar Nemzeti Banknak nem mondhat ilyet.

Gyurcsány Ferenc: Dehogynem mondhatok ilyet.

Riporter: Az nem politikai állás.

Gyurcsány Ferenc: Nem, de van ennek a mondatnak egy folytatása. Hogy aki viszont nem tartozik bele abba a körbe, attól azt várjuk el, sőt azt tesszük kötelezővé, hogy minden formális és informális, tárgyiasult, megfogható és szimbolikus viszonyt vágjon el a pártoktól. És vegye észre, hogy ő nem konzultálhat pártpolitikusokkal. Nem találkozhat a Bíróság elnöke, amely független, direkt értelemben vett pártpolitikusokkal. Sem a kormánypártiakkal, sem ellenzékiekkel. Találkozhat a Parlament illetékes bizottságában. Ott ülőkkel, mert annak van egy közrendi formája. Ezt lehet mondani. Lehet találkozni a miniszterelnökkel, mert ő egy közjogi funkcióban lévő ember. És azt várjuk mindenkitől, aki ebben a körben van, hogy miután veszélyben van a Köztársaság lelke és szíve- a demokrácia ez tudniillik - ezért a mainál lényegesen nagyobb önkorlátozó magatartást várunk el, amelyhez segítséget nyújtunk egy viselkedési kódexszel.

Riporter: Érintőlegesen már említette az előbb már említette a privatizációt, amelyet most az ellenzék tart napirenden olyan formában, hogy annak leállítása, télen szeretne népszavazást, Ön erre azt válaszolta, hogy jó, akkor valljanak színt, mondják, ha a privatizáció nem, akkor viszont államosítsunk. A kettő között nincsen semmi? Tehát a maradék állami vagyont értékesíteni, vagy visszaállamosítani mindent? Sőt, ha tovább gondoljuk pld. a modern szociáldemokráciában privatizáció a maradék vagyon eladása, az hogyan illeszkedik bele?

Gyurcsány Ferenc: Darab, darab. Szóval, mondanám úgy, hogy a modern szociáldemokraták nem azt mondják, hogy az állami tulajdon felsőbbrendű, amit a Fidesz most tesz, az ezt mondja. Azt mondják, hogy meg kell nézni, hogy bizonyos funkciókat, bizonyos közfunkciókat elsősorban milyen típusú vállalat tud jobban ellátni, és milyen tulajdonos tud jobban ellátni? Azzal nincsen bajom, ha azt mondja például valaki, hogy szerintem üssünk a hasunkra. Ez már biztosan nincsen napirenden, a húsipart ne privatizáljuk. Ez értelmes kérdésfelvetés. Mert a húsipar ilyen meg ilyen. Igen vagy nem? Ne privatizáljuk a földet? Igen vagy nem? Azt mondani általában, hogy ne privatizáljunk, hát ez butaság. Tudniillik, ebben a körben nagyon-nagyon sok minden van. Ami most az államnál ott maradt, az az állami vagyonnak a maradéka. És hogy miért pont ez a maradék, ez sok-sok véletlenen múlik. Közöttük olyanok, aminek semmi oka nincs, hogy állami tulajdonban, de vannak olyanok is, amelyeket lehet vitatni. Hogy hol a jó? Egy Szerencsejáték Rt. jó vagy nem jó. Hallom, hogy mondják a Postát. Nem láttam ilyen előterjesztést, tehát érdekes, hogy mondják. Jó vagy nem jó? Ez egy nagyon értelmes vita.

Riporter: Ezek szerint a Szerencsejáték Rt-vel kapcsolatban azt mondják, hogy az az aranytojást tojó tyúk, tehát pont attól megválni bűn lenne.

Gyurcsány Ferenc: Hát attól függ, hogy mennyi aranyat adnak az aranytojást tojó tyúkért, szerintem. Tehát ez nem elvi kérdés. Mondok egy extrém példát. Ha van egy olyan aranytojást tojó tyúkom, amely években 3 gramm aranyat tojik, azt én pld. 5 mázsa aranyért odaadom. Tehát jó lenne, hogyha ebben értelmes vitát folytatnának. A Fidesznek az a problémája, hogy ez a kérdésfelvetés nem értelmes. Mondja, és mi lesz azokkal a vagyonokkal, amelyet a Fidesz vezetőinek a családtagjai szerezték meg? Azt is vissza fogják adni? Többet nem kell föld? Többet nem kell vállalat? Mert hát pontosan tudjuk, vagy csak addig nem akarnak privatizálni, ameddig nem ők kerülnek majd egyszer hatalomra? Ez, amit ők mondanak, az a legbigottabb baloldali álláspont. Ez nem a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség álláspontja, ez egy klasszikus Munkáspárti álláspont. Akkor itt nem arról szól a történet, hogy itt áll előttünk egy konzervatív párt, arról szól a történet, hogy itt áll előttünk egy szélsőbalba hajló Munkáspárt. Lehet ezt is mondani. De beszéljenek világosan! Aztán mondják ki, hogy igen, mi szeretnénk utána államosítani. Az mégiscsak lehetetlenség, hogy vannak olyanok magánkézben, amelyekről most azt mondtuk, hogy azt állami kézben kell tartani. Itt hol a logika? Ha ugyanolyan vagyont találunk magánkézben, amire most azt mondjuk, hogy csak állami kézben maradhat, akkor ebből államosítás jön. Lakásokat el fogunk venni, taxikat államosítjuk, éttermeket államosítjuk. Gondolom, előbb-utóbb államosítani fogunk mindent.

Riporter: De nyilván nem ez a cél, viszont a privatizációból egészen biztos, hogy jó néhány értékes forintra számítanak, ami jót tehet a költségvetésnek is. A költségvetési vita küszöbén mik a realitások? Ugye amikor kiderült, hogy a költségvetési hiány mégsem 4,7%, hanem 5.4%, akkor mondjuk az első gondolata az embernek az volt, hogy vajon a 2005-ös költségvetésnél mivel számoltak? 5,4%-kal már?

Gyurcsány Ferenc: Azzal számolunk, ugye holnap tárgyalja a Kormány utolsó körben a költségvetést, holnapután benyújtjuk a Parlamentnek, hogy a 2004 évi végi várható hiányhoz képest, azaz a tényhez képest lépünk vissza egy mondjuk 0,6%, +, - 0.1% ponttal. Azaz azt a pályát, amit terveztünk 2010-ig, azt tartjuk, tehát hogyha messzebbről indulunk, akkor egy picikével nagyobbakat lépünk. Ez abszolút rendben van. Ma a nagykövetekkel csináltunk egy gyors fejszámolást. Azzal a növekedéssel, amivel ma Magyarország rendelkezik, az államkasszába összehasonlító árakon az inflációt kiküszöbölve egy 400-500 milliárdnyi többletjövedelem jut. Ebből, ha csökkenteni akarjuk annyival a hiányt, amiről beszélünk, az 100-120 milliárdot visz el. Nem többet. A többi ott marad fejlesztésre, ebből jut arra, hogy többet ott hagytunk az embereknél meg csökkentettük az adót, az SZJA-t, és még mindig maradt pénz. És még ezen felül jön az Európai Uniós jó 200 milliárd forint. Azaz Magyarországon lehet fejleszteni. Újra mondom, hogy az igaz, hogy nem lehet mindent megoldani, úgy nem tudjuk lefolytatni ezt a vitát, hogy az ellenzék azt mondja, hogy de még ez a követelés is jogos, meg az is. Mert én mindre azt fogom mondani, hogy igazuk van. Az is. Én meg ennél többet tudok jogosan. Mondjanak még hármat. Én kiegészítem néggyel. Ők mondanak kettőt, én mondok még ötöt. Tudniillik az igények, a jogos igények sora szinte végtelen. Az a jó politikus, aki ezt a hosszú igénysort képes a fejlődés és a politikai nyugalom és béke megtartása mellett a lehetőségekkel összeegyeztetni. És tudni azt mondani, hogy igen, igazuk van, jogos. Nem futja rá, tudja, mint otthon. Vagy idén festetünk, vagy kicseréljük a függönyöket. Mind a kettő nem megy. Idén festetünk, jövőre meg jönni fog a függöny. És ezt el fogom mondani, mert érteni fogják az emberek. Azt hiszem, hogy az ellenzék lebecsüli az embereket, én meg nem.

Riporter: Még egy konfliktus eszembe jutott, vagy legalábbis egy nem túl jó üzenet. Amikor Ön például a Reutersnak magazinnak azt nyilatkozza, hogy gyengébb forintra, és sokkal nagyobb rugalmasságra lenne szüksége a Magyar Nemzeti Bank elnökétől, aztán amikor a Magyar Nemzeti Bank elnöke például a költségvetési hiány módosításakor azt mondja, ó, ennél még ő többre is számít, illetve arról, hogy a forint a közeljövőben gyengüljön, nyilatkozatot nem hallottunk Járai Zsigmondtól. Ez egy nem túl jó üzenet a piac felé, amikor a Köztársaság kormányfője és a Magyar Nemzeti Bank elnöke úgy néz ki, hogy nagyon fontos dolgokban nem értenek egyet.

Gyurcsány Ferenc: A függetlenség nem azt jelenti, hogy némák vagyunk, és néma Leventét játszunk. Egyszerűen próbálok meg fogalmazni, erről a bonyolult kérdésről, amennyire csak lehet. A magyar forintnak van egy árfolyama, ami mozog. Erről a középértéktől eljöhet errefelé is 15%-kal, meg erre is 15%-kal. A magyar forint ma tudják, hogy hol van? Ettől a széltől 3%-kal összesen. Mondja meg nekem valaki, hogy akkor most ez a közép árfolyam vagy nem? Miért kell a középtől lényegében a majdnem a teljesen a széléhez tolt forint árfolyamot ott tartani? Miközben ez a forint, ami rendkívül drága forint így, ez a forint ma tönkreteszi a költségvetés jelentős részét, tönkreteszi az exportőröket, csökkenti az ő jövedelmezőségüket, nem bővülhetnek, nem lehet embereket felvenni dolgozni. Én azt gondolnám, de valaki mondja meg, ha nincs igazam, hogy ha van egy közép árfolyam, amelyet nem mi mondunk, hanem a Nemzeti Bank, és ettől már több mint 10%-kal az egyik szél irányában vagyunk. Akkor miért nem lehet egy picikét olcsóbbá tenni ezt a forintot és ezzel növelni az exportőröknek a lehetőségét és csökkenteni a központi kormányzatnak a kiadását? Kérdésként teszem fel és azt gondolom, hogy az teljesen normális, hogy a kormányfő, aki a gazdaság egészéért visel felelősséget, az elmondja ezt a dilemmát, és hogy a Jegybank elnök, aki pedig elsősorban az értékállóságért felelős, a nemzeti valuta értékállóságáért, azért azt mondja, hogy másként gondolja.

Riporter: A két álláspontot kellene közelíteni.

Gyurcsány Ferenc: Na de ez egy jó vita egy országban, amíg kulturáltan csináljuk. Higgye el, ez a jó vita, nem az a jó vita, hogy...

Riporter: Még akkor is, ha rosszat teszek a közösbe?

Gyurcsány Ferenc: De nem tesz rosszat. Önnek akkor lenne igaza, ha az én ezen mondatom után hirtelen a forint vagy a tőzsde index belerázkódott volna. Ezért azt tudom Önnek mondani, hogy sem a forint, sem a tőzsde index meg sem mozdul, azaz a miniszterelnök megtalálta azt a módját, hogy elmondja a véleményét, hogy az sem a pénz, sem a tőkepiacokat ne zavarja. Azaz nem kell kiindulni olyan általánosan mondott feltételezésekből, hogy baj-e az, ha a miniszterelnöknek van véleménye az árfolyamszintről. Miért? Az normális, hogy egy bankelnöknek van véleménye a költségvetésről? Hát persze. Mindenkinek van véleménye. Csak ezt úgy kell csinálni, hogy legyen benne kellő szakmai tartalom és nem buta, hatalmi viaskodás, kicsinyesség, legyen benne méltányosság. Az ország egyik legizgalmasabb kérdéséről beszélünk. Nem véletlenül abban a hivatkozott interjúban én nem mondtam számokat. Még a látszatát is kerüljem, hogy lennének tippjeim. Azt már nem! De igen, én aggódom azért, hogy az oktalanul magas kamatok miatt nagyon sokba kerül nekünk minden, nem tudunk fejleszteni, nem tudnak a vállalatok fejleszteni, a költségvetést nyomják ezek a kamatok, és hát őszintén szólva, a kamatok által előállított ilyen árfolyam rontja a magyar gazdaság versenyképességét.

Riporter: Külpolitikáról még nem beszéltünk, és ennek egy mai aktualitása is van, telefonon beszélt George Bush amerikai elnökkel, a hivatalos közleményen túl, miszerint gratulált Önnek, további sikereket és így tovább. Rákérdezett-e arra, hogy mi várható Magyarország külpolitikai stratégiájában? És így talán a legizgalmasabb kérdés: Irak kérdése.

Gyurcsány Ferenc: Őszintén, nem. Természetesen készültem arra, hogy erről beszélni fogunk, de elegendő volt annyi, hogy egy ilyen nagyon nyitott, mondhatnám angolul, hogy very friendly beszélgettünk, nagyon személyesen. Én két éve kísértem Medgyessy Péter miniszterelnök urat Amerikába. Én azóta figyelem szorosabban, mint azt, ami történik, és amit Bush elnök tesz. Van egy csomó közös felelősségünk. Ráadásul Ő egy politikailag több tekintetben izgalmas periódusban van. Kampány van. Egy nagyon nehéz globális konfliktus, egy háborúnak a közepén. Én a mi álláspontunkat világossá tettem. Az álláspont az az, hogy Magyarország mint szövetséges, amit ígért, azt betartja. Mi azt ígértük, hogy ott maradunk a helyünkön december végéig. December végéig tehát a helyünkön maradunk. Aztán majd végigbeszéljük a szövetségeseinkkel, elemezzük a helyzetet, meghallgatjuk az iraki Kormány álláspontját, és alkalmas időben, nyilván december előtt vissza fogunk arra térni, hogy mit kell januártól csinálnunk. Azt gondolom, hogy így van rendjén, mert akkor kell átmenni a hídon, ha odaérünk.

Riporter: Egy kicsit közelebbi politika, de külpolitika, és egyben belpolitika is. Mikor lesz MÁÉRT? Kérdés van, nyitott kérdések vannak, megbeszélnivaló van, gyakorlatilag talán önre várnak, hogy mikor lesz?

Gyurcsány Ferenc: Hát, remélem, hogy ma már pontos dátum is van, azt tudom, hogy történt az én kabinetemmel egyeztetés, és valamikor november első harmadára sikerült azt hiszem, időpontot egyeztetni. Nagyon remélem, hogy ezzel nem követtem el semmilyen indiszkréciót, és valamennyi partner, akivel folyik ez az egyeztetés, tehát egy hónapon belül, tehát akkor van MÁÉRT, végre közösen sok dolgot megbeszélni és megoldani.

Riporter: Miniszterelnök úr, köszönöm.

Kapcsolódó elemek