A csecsen elnök nem tárgyal a terroristákkal
Alu Alhanov csecsen államfő szerdán Strasbourgban kijelentette, hogy nem lesznek tárgyalások a terroristákkal, köztük Aszlan Maszhadov korábbi csecsen elnökkel. Az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének politikai bizottsága előtt felszólaló politikus közölte, hogy a harcukat folytatni akaró fegyvereseket megsemmisítik, azokat pedig, akik leteszik a fegyvert, bíróság elé állítják.
Dátum: 2004-10-07 07:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27987
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:32:41.300213, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Alhanov állítása szerint igaz ugyan, hogy Csecsenföldön nehéz állapotok uralkodnak, ám az Oroszországhoz tartozó köztársaság vezetése teljes mértékben ellenőrzi a helyzetet. A szociális és gazdasági körülmények jellemzésére elmondta, hogy az infrastruktúra 80 százaléka megsemmisült, nagyon magas arányú a munkanélküliség.
Alu Alhanov kitért arra, hogy a csecsenekre kívülről megpróbálták ráerőltetni az iszlám szélsőséges, harcos irányzatát, a vahhabizmust, ám az idegen a kaukázusi köztársaság tradicionális mohamedán valláshoz ragaszkodó lakosainak lelki beállítottságától és hagyományaitól. A vahhabizmus csecsenföldi megerősödésében az államfő szerint elsősorban olyanok a bűnösök, mint Maszhadov, és a csecsen lázadók egyik leghírhedtebb parancsnoka, Samil Bászájev.
MTI - fidezfrakcio.hu