Gránátot lőttek palesztinokra
Meghalt két palesztin egy izraeli harckocsi tüzétől csütörtök reggel a Gázai övezetben - közölték palesztin kórházi források és szemtanúk. Elmondásuk szerint az izraeli harcjármű több gránátlövedéket lőtt ki palesztinok egy csoportjára a Gázai övezet északi részén fekvő Béit Lahíja településen.
Dátum: 2004-10-07 08:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27993
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:32:43.214863, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A becsapódó lövedékek két palesztint megöltek. Egyes közlések szerint egy palesztin férfi és egy gyermek vesztette életét, más források szerint mindkét áldozat gyermek. A becsapódó lövedékek három másik polgári személyt megsebesítettek - tették hozzá a források. Izraeli részről egyelőre nem kommentálták a támadásról szóló híreket. Az izraeli hadsereg szeptember 28-án nagyszabású hadműveletet indított a Gázai övezetben, megakadályozandó, hogy palesztin szélsőségesek a jövőben e térségből rakétákat lőhessenek ki Izrael területére. Az offenzíva során az újabb áldozatokkal együtt már kilencven palesztin vesztette életét.
MTI - fideszfrakcio.hu