Támadott a tanár
Négy gyermeket megölt, tizenkét másikat, valamint négy kollégáját pedig megsebesítette egy 28 éves általános iskolai tanár Kínai középső részén, Hunan tartományban - jelentette csütörtökön a kínai sajtó.
Dátum: 2004-10-07 08:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27994
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:32:43.498801, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A mintegy tíz percig tartó vérontás még a múlt héten történt, az egyhetes tanítási szünet előtt - derült ki a beszámolóból. Az elmúlt hetekben ez már a negyedik ilyen támadás volt. A tanár elsőosztályosok között hajtotta végre az ámokfutást, míg 64 nagyobb gyermeket túszként tartott fogva. A túszokat a rendőrök kiszabadították, a bűncselekménnyel gyanúsított tanárt letartóztatták. A sajtójelentésből nem derült ki a támadás oka.
MTI - fideszfrakcio.hu