Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hallgatott a köztévé a privatizációról

Az ORTT Panaszbizottsága megállapította, hogy a Magyar Televízió Rt. 2004. július 28-ai ,, Híradó " című műsorának esti, fél nyolcas kiadása nem adott tájékoztatást Révész Máriusznak, a Fidesz szóvivőjének aznapi sajtótájékoztatójáról, amelyben a kormány által tervezett Malév privatizációra reagálva fejtette ki véleményét, s ezzel megsértette a sokoldalú és kiegyensúlyozott tájékoztatás törvényi alapelvét.


Dátum: 2004-10-07 12:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28005
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:32:47.048995, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz-frakció sajtóosztálya 2004. július 30-án panasszal fordult az ORTT Panaszbizottságához az MTV Híradó Szerkesztősége 2004. július 28-ai 19.30-as adásával szemben. A hírműsor- más közszolgálati médiumokkal ellentétben- nem számolt be a Malév-privatizációjával kapcsolatos Fidesz-álláspontról, amit Révész Máriusz szóvivő tolmácsolt.

Ugyanakkor a szerkesztőség megsértette a médiatörvény 4. § (1) bekezdésében foglaltakat, amely szerint a közérdeklődésre számot tartó hazai és külföldi eseményekről, vitatott kérdésekről a tájékoztatásnak sokoldalúnak, tényszerűnek, időszerűnek, tárgyilagosnak és kiegyensúlyozottnak kell lennie.

A sajtóosztály egyúttal kérte a Panaszbizottságot, hogy állapítsa meg az MTV Híradó törvénysértését.

A Panaszbizottság 1. számú eljáró tanácsa 2004.. augusztus 18-i- ülésén a panasznak helyt adott.

A Magyar Televízió Rt. fellebbezéssel élt az említett állásfoglalással szemben, és kérte annak megváltoztatását. A televízió álláspontja szerint az adott sajtótájékoztató nem minősült a lakosság életét jelentős mértékben befolyásoló eseménynek és Révész Máriusz ( a Fidesz szóvivője) kijelentése nem tekinthető közérdekű közlésnek.

Az ORTT ezzel szemben megállapította, hogy az ország közvéleményét foglalkoztatja a kormány által tervezett privatizációs trend, a legnagyobb ellenzéki párt képviselőjének véleménye közérdekű közlésnek tekinthető, ugyanis a magyar légiforgalom gazdaságos működésének egy másik alternatíváját vázolta fel a szóvivő. Ezt támasztja alá az is, hogy a másik közszolgálati televízió, illetve a két országos kereskedelmi csatorna is ismertette a Fidesz véleményét, amelyet a párt az MTI-n keresztül is közzétett.

Mindezek alapján a Testület véleménye nem tér el a Panaszbizottság írásos állásfoglalásában leírtaktól, így sérült az Rttv. 4.§ (1) bekezdése, amely a következőket fogalmazza meg:

"A közérdeklődésre számot tartó hazai és külföldi eseményekről, vitatott kérdésekről a tájékoztatásnak sokoldalúnak, tényszerűnek, időszerűnek, tárgyilagosnak; és kiegyensúlyozottnak kell lennie. "

A Testület ezért a műsorszolgáltató jogorvoslati kérelmét elutasította és a Panaszbizottság állásfoglalását helyben hagyta.

Fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek