Az ORTT elnöke nem talál kivetnivalót brüsszeli tárgyalásában
Saját elmondása szerint nem az RTL Klub koncesszió-hosszabbításáról, hanem annak lehetséges médiahatósági tárgyalásáról, valamint a tv-csatorna műsorszolgáltatásában tapasztalt problémákról tárgyal a közeljövőben Brüsszelben a kereskedelmi csatorna tulajdonosaival az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke, aki csütörtökön az MTI-nek az is elmondta, hogy szerinte ebben nincs kivetnivaló.
Dátum: 2004-10-07 14:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28012
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:32:49.205844, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Az a helyes eljárás, ha közvetlenül a döntéshozókkal, nem pedig azok helyi képviselőivel folytatok megbeszéléseket" - mondta Kovács György, az ORTT elnöke egy napilap csütörtöki számában megjelent hírre reagálva. A Magyar Nemzet azt írta, hogy Brüsszelbe látogat október közepén Kovács György; meghívója Dirk Gerkens, az RTL Klub vezérigazgatója, aki informális beszélgetést kíván folytatni a médiahatóság elöljárójával a tévétársaságot birtokló cég brüsszeli központjában.
"Kovács György a médiahatóság kormánypárti többségének tegnapi döntése értelmében közpénzen utazik meghívójához: kiküldetése csaknem ötszázezer forintba kerül" - olvasható a cikkben, amely szerint a belga fővárosban folytatandó tárgyalások hátterében a kereskedelmi televíziók műsor-szolgáltatási szerződésének 2007-ben esedékes hosszabbítása állhat. "Egyre több érintettet foglalkoztat ugyanis, hogy a hosszabbításért a kontraktus lejárta előtt mennyi idővel lehet folyamodni az erről döntő országos médiahatósághoz" - írja a lap.
Az ORTT elnöke a távirati irodának azt mondta: "Úgy gondolom, a kompetens személyekkel, döntéshozókkal, nem pedig azok magyarországi képviselőivel kell tárgyalni". Hozzátette: a témában sok olyan kérdés merülhet fel, amelyek indokolják, szükségesé teszik a közvetlen egyeztetést.
Kovács György közölte, túlzó az utazás kapcsán a napilapban megjelent félmilliós ár: noha három napra kapott meghívást, hivatali teendői miatt csak egy éjszakát tölt Brüsszelben.
MTI - fideszfrakcio.hu