Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bush Szaddám Huszein megbuktatását tervezi

George Bush amerikai elnök hétfői sajtóértekezletén kijelentette, hogy az Egyesült Államok "minden rendelkezésére álló eszközt" igénybe kíván venni Szaddám Huszein iraki elnök megbuktatása érdekében.


Dátum: 2002-07-09 10:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2702
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:37:04.058111, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Azt mondta, hogy ennek "többféle módja lehetséges", és nem volt hajlandó kommentálni a The New York Times azon értesülését, hogy az Irak elleni amerikai katonai fellépés előzetes tervei több tízezer ember bevetésével járó, átfogó akciót irányoznak elő.

Eközben az ENSZ Biztonsági Tanácsa zárt ülésen hallgatta meg a beszámolót arról, hogy Irak továbbra sem engedélyezi az ENSZ fegyverzetellenőreinek visszatérését az országba. A BT-tagok újólag úgy foglaltak állást, hogy Bagdadnak ezt haladéktalanul és feltételek nélkül lehetővé kell tennie. Ugyanakkor Jeremy Greenstock brit ENSZ-nagykövet közlése szerint a Biztonsági Tanács nagy többsége az ezt célzó tárgyalások folytatása mellett van, miközben néhány BT-tag "egyre türelmetlenebb".

Ugyancsak sajtóértekezletén, a Közel-Keletet illetően George Bush úgy értékelte a helyzetet, hogy palesztin részről "történt bizonyos előrelépés" a palesztin állam megteremtésének előfeltételeként szorgalmazott reformintézkedések megvalósítását illetően. Ez szerinte abba az irányba mutat, hogy növekedhet a bizalom, miszerint a palesztin intézmények valóban kellő eréllyel fel fognak lépni a terrorista tevékenység ellen.

A terrorizmus témájáról szélesebb összefüggésben szólva George Bush azt húzta alá, hogy a terroristák elleni harc sokkal szélesebb körű tevékenység, mint egyetlen személy - Oszama bin Laden - elleni hajtóvadászat. Az elnök megismételte többször hangoztatott tételét, miszerint hosszú harcra kell felkészülni.

Kapcsolódó elemek