Sztrájk az egészségügyben
Pest, Tolna, Hajdú-Bihar és Békés megye több egészségügyi intézményében vállaltak szolidaritást a dolgozók az Egészségügyben és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) által csütörtökre meghirdetett országos figyelmeztető sztrájk résztvevőivel, s több helyütt is kilátásba helyezték, később csatlakozni kívánnak a megmozduláshoz - derült ki az MTI megyei tudósítóinak körkérdéséből.
Dátum: 2004-10-07 15:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28016
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:32:50.457962, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Pest megye két nagy kórházában, Cegléden és Vácon a dolgozók kék szalag kitűzésével fejezték ki szolidaritásukat a sztrájkolókkal.
Cegléd, Toldy Ferenc Kórház
Fekete Valéria, a ceglédi Toldy Ferenc Kórház szakszervezeti vezetője elmondta: négyszázan álltak munkába a 828 ágyas kórházban, s az alkalmazottak döntő többsége kék szalaggal demonstrálja egyetértését a sztrájk követeléseivel. A munkabeszüntetéstől sem zárkóznak el, úgy tervezik, hogy október 15-én csatlakoznak majd a demonstrálókhoz - tette hozzá.
Vác, Jávorszky Kórház
A váci 870 ágyas Jávorszky kórházban is kék szalagot tűztek ki reggel a dolgozók, 450-en, közöttük az intézmény vezetése és menedzsmentje is - közölte Szilajné Ignácz Aranka, a helyi szakszervezeti bizottság elnöke.
A kórház sztrájkbizottságának döntése szerint azért nem vesznek részt ténylegesen a megmozdulásban, mert a kórházban nagy átalakítási munkálatok folynak, amelyek amúgy is igen sok türelmet követelnek az orvosoktól, s a betegektől egyaránt.
Tolna megye kórházaiban nem kezdték el az egészségügyi dolgozók a sztrájkot, mindamellett annak követeléseivel egyetértenek - közölték az EDDSZ helyi bizottságainak vezetői az MTI-vel.
Szekszárd, megyei kórház
Szekszárdon a megyei kórház szakszervezeti titkára ismertette a bizottság szerdai ülésén elfogadott nyilatkozatot, amely szerint szolidaritásukról biztosítják a sztrájkban résztvevőket, és október 26-ra tűzik ki az egész napos munkabeszüntetést, amelyhez a számítások szerint a dolgozók kétharmada csatlakozik majd. Ugyanakkor remélik, hogy addigra sikerült egyezségre jutnia a szakszervezetnek a kormánnyal - közölte Gyulyás György.
Dombóvár, Bonyhád
Dombóvárott jelenleg még vitatott kérdés, hogy a későbbiekben élnek-e a munkabeszüntetés jogával - közölte Bódogné Petes Janka szakszervezeti tikár, hozzátéve, hogy nem az elven múlik a csatlakozás, azonban a szakdolgozók alacsony keresete miatt gondot okoz, hogy akár egynapi bérükről is lemondjanak.
Bonyhádon sem zárható ki, hogy a későbbiekben bekapcsolódjanak az országos sztrájkba - mondta Prisetzky Ferenc, a szakszervezeti bizottság elnöke. Véleményük szerint a "kiskórházak nem engedhetik meg maguknak, hogy rögtön a frontvonalba álljanak", a kisvárosokban nagyobb a munkahely féltése is.
Hajdú-Biharban nem sztrájkolnak az egészségügyiek, de szolidárisak.
Debrecen
A debreceni orvosegyetem szakszervezeti bizottságának ablakaiban nagy méretű kék zászlók lengenek, jelezvén, hogy az orvosi centrum egészségügyi dolgozói szolidárisak sztrájkoló kollégáikkal - mondta el Francia István, az egyetemi szakszervezeti bizottság titkára.
A debreceni Kenézy Gyula kórházban kék szalagot viselnek a munkatársak, ugyancsak szolidaritásukat kifejezve. Boros Miklós szakszervezeti vezető elmondta: a testület bízik "az új miniszternek a korábbiétól eltérő tárgyalási stílusában", ugyanakkor a dolgozók közül mintegy ezren jelezték, hogy készek a sztrájkra, ezért velük a sztrájkbizottság pénteken egyezteti az elkövetkező lépéseket.
Berettyóújfalu
"Ugyancsak pénteken döntenek a jövőbeli esetleges sztrájkról a berettyóújfalui városi kórház szakszervezeti aktivistái, ahol csütörtökön sem sztrájk nem volt, sem szolidaritási akció" - mondta el az MTI-nek Gál Mihály szakszervezeti titkár.
Egyetlen Békés megyei kórház dolgozói sem csatlakoztak a sztrájkhoz, de az intézmények dolgozóinak nagy része egyetért a követelésekkel.
Gyula
A közel 2.250 főt foglalkoztató gyulai Pándy Kálmán Megyei Kórházban kék zászlók és a dolgozók ruhájára kitűzött kék szalagok jelezték, hogy a munkatársak többsége egyetért az EDDSZ követeléseivel.
Tóth Károlyné, a gyulai egészségügyi alapszervezet titkára, az EDDSZ megyei elnöke úgy tájékoztatta az MTI-t, pénteken dönt az alapszervezet arról, hogy a gyulai intézet dolgozói mikor csatlakoznak a sztrájkhoz. A békéscsabai Réthy Pál Kórház alkalmazottai nem tűztek ki kék szalagot, de a követelésekkel egyetértenek, és október 15-én csatlakoznak a sztrájkhoz - adott tájékoztatást Bóna Attila.
Az alapszervezet vezetője elmondta: a megközelítőleg ezer főt foglalkoztató kórház dolgozóinak mintegy 60 százaléka csatlakozik majd a demonstrációhoz.
Orosháza
Az Orosházi Városi Önkormányzat Kórháza alkalmazottai ugyancsak kék szalag kitűzésével fejezték ki szolidaritásukat - közölte Jenes Ágota. Az alapszervezeti titkár elmondta: a szolidaritási akcióról hétfőn bizalmi döntés született, és az akcióhoz az intézet közel 600 dolgozójának 60 százaléka csatlakozott. Jenes Ágota hozzáfűzte: egyelőre belátó volt a kórház dolgozói gárdája, ezért nem csatlakoztak a sztrájkhoz, de amennyiben nem sikerül az EDDSZ céljainak megvalósítása, nem születik a kormánnyal kompromisszumos megoldás, akkor az orosházi intézet dolgozói is sztrájkba lépnek.
Civilek a sztrájk mellett
Több civil szervezet képviselője is szolidaritását fejezte ki a sztrájk kapcsán Budapesten újságírók előtt.
Szolidaritásunkat fejezzük ki az egészségügyben dolgozók sztrájkjával, akik megalázóan alacsony fizetésért látják el feladatukat - mondta Vajnai Attila, a Társadalmi Demokráciáért Mozgalom elnöke a Létminimum Alatt Élők Társaságával és a Magyar Szociális Fórum koordinációs munkabizottságával tartott tájékoztatón.
Szakdolgozói Kamara
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) is egyetért a sztrájkkövetelésekben foglaltakkal, de arra hívja fel a sztrájkolók figyelmét, hogy a munkabeszüntetés során legyenek tekintettel a betegek érdekeire is - olvasható a kamara csütörtökön kiadott, az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásában. "A MESZK az egészségügy problémáinak megoldását elsősorban a kormányzat és az érdekelt szervezetek közötti tárgyalásokban látja, ugyanakkor - a súlyos helyzet ismeretében - a sztrájkkövetelésben foglaltakkal egyetért" - áll a dokumentumban.
Az EDDSZ addig folytatja, míg nem lesz megállapodás
A sztrájkköveteléseket, a színvonalas körülmények, a megfelelő jövedelem, valamint az elegendő és képzett szakemberek biztosítását a betegellátásban, az Egészségügyben és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete fogalmazta meg.
A kamara a sztrájkban részt vevő tagjait arra hívta fel, hogy a munkabeszüntetések során tartsák szem előtt a betegek érdekeit, és a "jogszabályok figyelembe vételével járjanak el".
Az EDDSZ sztrájkbizottságának határozata értelmében a sztrájkot mindaddig heti rendszerességgel folytatják a dolgozók, amíg a kormánnyal vagy az általa kijelölt tárgyalódelegációval nem jön létre megállapodás.
MTI -fideszfrakcio.hu