Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Penetráns szagok a búzaégető földjén: Némethnek inkább a munka büdös

A Fidesz Zöld Tagozata felszólítja Karsai József szocialista képviselőt és Németh Imre agrárminisztert, hogy kérjenek bocsánatot a Battonya térségében okozott bűzszennyezésért - mondta Medgyesy Balázs, a Fidesz Zöld Tagozatának elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2004-10-07 15:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28017
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:32:50.780658, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tagozatvezető elmondta, hogy nyáron az agrártárca felügyelete alá tartozó egyik részvénytársaság állati eredetű hulladékanyagokat szállított Karsai József román határ mellett fekvő földjére.

Mint elhangzott, az állati eredetű hulladék elviselhetetlen bűzt okozott Battonya térségében, de a román határ túloldalán is.

Medgyesy Balázs elmondta, hogy az agrártárca felügyelete alá tartozó cégnek a hulladék kiszállítására, Karsai Józsefnek pedig az anyag elhelyezésére nem volt engedélye.

A politikus közlése szerint, a környezetvédelmi tárca kérte az agárminisztérium illetékes szerveit, hogy az engedély nélkül elhelyezett anyag elszállításáról intézkedjenek, de hónapokkal később sem történt semmi.

Medgyesy Balázs hangsúlyozta, Karsai József a történtek után öt hónappal, az utóbbi hetekben terítette szét a hulladékanyagot földjein.

Megjegyezte, hogy a képviselő a hiányzó engedélyek közül néhányat utólag beszerzett.

"A Fidesz Zöld Tagozata arra kéri Karsai Józsefet, hogy a jövőben mérlegelje vállalkozásainak emberekre gyakorolt következményeit" - szólította fel a politikust Medgyesy Balázs.

Németh Imrét arra szólította fel, hogy állítsa helyre a tárca által felügyelet cégek működésének törvényességét, és tegyen lépéseket a veszélyes hulladékokkal kapcsolatos szabálytalanságok felszámolására.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek