Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felhozták az utolsó csille szenet a lyukói aknából

Hatvanhat éves termelőmunka után csütörtökön felhozták az utolsó csille szenet a borsodi szénmedence eddig még működő, mélyművelésű barnaszenes bányájából, a Miskolc melletti lyukói aknából; ezzel befejeződött a nagyüzemi bányászkodás az északi régióban.


Dátum: 2004-10-07 16:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28019
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:32:51.397432, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A borsodi szénbányászat legutolsó fellegvárát, Lyukóbányát nem azért kellett bezárni, mert kimerült a szénvagyon, mintegy tíz és fél millió tonna iparilag leművelhetőnek minősített szén maradt a föld alatt - mondta Sztermen Gusztáv, a Lyukószén Kft. ügyvezetője. Hozzátette: a hatvanhat év alatt a bánya széntermelése meghaladta a 38 millió tonnát, tizennyolc alkalommal pedig évente több mint egy millió tonna szenet hoztak a felszínre.

"Lyukóbányát is elérte azonban az energetikai szén kitermelés recessziója, évről-évre egyre kevesebbet szenet hoztak a felszínre innen, miután a korszerűtlen szenes erőműveket más technológiára alakítják át, környezetvédelmi okok miatt a széntüzelésű erőművek már nem versenyképesek a piacon - jegyezte meg az ügyvezető.

Hangsúlyozta: a Borsodban bezárt bányák korábban összesen csaknem 30 ezer embert foglalkoztattak; a lyukói - bezárása előtt - a térség egyetlen még működő, meghatározó jelentőségű mélyművelésű bányája volt, amely fénykorában mintegy két és fél ezer bányásznak adott munkát.

Az utolsó hónapokban kétszázötvenen dolgoztak a hét évvel ezelőtt az amerikai AES konszern tulajdonába került bányában; a külföldi tulajdonos tavaly év végén jelentette be, hogy véglegesen bezárja az aknát, ám ezt időközben bérbe, majd pedig tulajdonába vette a Lyukószén Kft.; "erre a társaságra várt a mostani szomorú intézkedés, amikoris felhozták az utolsó csille szenet és megfordították a bányajelvényt" - mondta Sztermen Gusztáv.

Közölte: az elbocsátott bányászok egy része a Komárom-Esztergom megyei márkushegyi bányában folytathatja a munkát, Lyukóbányáról ötvenen jelezték áttelepülési szándékukat.

Márkus-hegy, az egyetlen még működő mélyművelésű bánya az országban jelenleg létszámproblémákkal küzd, így a lyukói jól képzett szakemberek pótolhatják a hiányt - jegyezte meg az ügyvezető.

A borsodi szénmedence bányakultúrájára és múltjára emlékeztet az a Bányászati Emlékpark is, amelyet szintén csütörtökön avattak fel Újhámorban.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek