Ingyenes jogi tanácsadás és segítségnyújtás a II. kerületben
Idős és rászoruló budaiak kérésére a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség II. Kerületi Szervezete 2004. októberétől ingyenes jogi tanácsadást indít, melyre szeretettel várunk minden érdeklődőt a II. kerületből és a tágabb környékről egyaránt.
Dátum: 2004-10-07 16:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28022
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:32:52.383889, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tanácsadás helye: 1024 Budapest, Keleti Károly u. 13/b - a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség II. Kerületi Szervezetének irodája.
Időpontja: Minden szerdán 17-19 óra között.
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség II. Kerületi Szervezetének irodája kéri, a torlódások elkerülése végett szíveskedjenek az aktuális hét keddjéig időpontot egyeztetni a 212-5030-as telefonszámon, mely hétfőtől csütörtökig 9-18 óra között, pénteken pedig 9-14 óra között hívható.
fideszfrakcio.hu