Az kiabál, akinek a háza ég
Az Oktatási Minisztérium politikai államtitkára csütörtökön azt mondta, hogy a Fidesz alelnöke kampánylevelet küldött az iskolákba, amelyben "alaptalanul, indokolatlanul és érvelés nélkül riogatja" az intézményeket. Arató Gergely állításait Sió László közleménye cáfolja.
Dátum: 2004-10-07 17:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28025
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:32:53.264008, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Oktatási Minisztérium érthetetlen, indulatos reakciója azt a népi bölcsességet juttatja eszünkbe, mely szerint: az kiabál, akinek a háza ég. Nem jó, ha olyan költségvetés készül, amely körzetesítést, az osztályok létszámának emelését, a pedagógusok kötelező óráinak növelését tartalmazza. Nem jó, ha emiatt iskolákat, óvodákat zárnak be, vagy vonnak össze, pedagógusokat tesznek utcára.
Nem hisszük, hogy lenne olyan oktatási miniszter, aki örülne annak, ha az óvodáktól, iskoláktól, gyermekeinktől vesznek el pénzt. Helyénvaló, ha az oktatási miniszter fellép egy ilyen intézkedéssorozat ellen.
Az Oktatási Minisztérium indulatos reakciója azonban azt sejteti, hogy a miniszter és munkatársai úgy gondolják, ezekről a kérdésekről dolgozószobák mélyén kell egyeztetni és nem a nyilvánosság, az emberek előtt. Mi ezt nem így gondoljuk. S reméljük azt is, hogy az éles reakció nem annak tudható be, hogy a tárca vezetői úgy érzik, ez a vita már eldőlt közöttük és a Pénzügyminisztérium. Ha mégis így lenne, annál nagyobb szüksége lehet a tárcának a költségvetési vita során a pedagógusok véleményére.
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Oktatási Műhelye szakmai kérdésekben kérte és várja a pedagógusok véleményét. Arra vagyunk kíváncsiak, hogyan vélekednek az óvodákban, iskolákban, kollégiumokban a kormány és a Pénzügyminisztérium megszorítási elképzeléseiről. A beérkezett véleményeket a feldolgozást követően természetesen nyilvánosságra hozzuk, így azt a költségvetési vita során akár Magyar Bálint oktatási miniszter is felhasználhatja majd.
Budapest, 2004. október 7.
Sió László
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Oktatási Műhely