Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kellernek sosem elég: újabb bukta a bukás után

A Fővárosi Főügyészség csütörtökön megszüntette a nyomozást Vér Iván, a Nemzeti Autópálya Rt. volt vezetője ügyében, aki ellen Keller László közpénzügyi államtitkár 2002 végén tett feljelentése nyomán indult eljárás, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés gyanújával - közölte Futó Barnabás, Vér Iván ügyvédje.


Dátum: 2004-10-07 18:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28027
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:32:53.875495, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A feljelentésben foglaltak szerint Vér Iván indokolatlanul nagy összegű díjazást állapított meg az autópálya-építést előkészítő ügyvédi irodának, az előkészítést összehangoló cégnek, illetve a terület lőszermentesítésére megbízást kapott vállalkozásnak.

Az ügy nem jutott el a vádemelésig: a többször meghosszabbított nyomozásra nyitva álló határidő pénteken járt volna le, de a Fővárosi Főügyészség csütörtökön bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást - közölte az ügyvéd. A nyomozóhatóság megállapította, hogy a megállapított díjak nem voltak indokolatlanul magasak az összehasonlító adatok fényében.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek