Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sikeres volt az egészségügyiek sztrájkja

Figyelmeztető sztrájk volt az ország több egészségügyi intézményében csütörtökön annak érdekében, hogy az ágazatban színvonalas körülmények között, megfelelő jövedelemmel rendelkező, elegendő létszámú, képzett szakembergárda végezhesse a gyógyítási feladatokat. A munkabeszüntetés ideje alatt nem volt zavar a betegellátásban.


Dátum: 2004-10-07 19:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28030
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:32:54.766240, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Egészségügyben és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) sztrájkbizottságának felhívására reggel 8-tól délután 4-ig tartó munkabeszüntetésben többek között részt vett a Szegedi Új Klinika, a kisteleki rendelőintézet, a veszprémi kórház, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház Miskolcon, valamint a dunaújvárosi és a székesfehérvári kórház.

Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal kommunikációs főosztálya az MTI-t a sztrájk végét követően tájékoztatta: a megyei tisztifőorvosokhoz nem érkezett bejelentés a demonstráció idején bekövetkezett ellátási zavarról vagy a betegjogok megsértésről.

A munkabeszüntetésben résztvevőkkel az ország több kórházában is szolidaritást vállaltak a dolgozók, helyenként az intézmény menedzsmentje is, akik ennek jelképeként kék szalagot viseltek ruhájukon a sztrájk ideje alatt.

Az akció céljaival mindenhol egyetértettek, többen jelezték azt is, hogy tervezik egy későbbi demonstráció megtartását - derült ki az MTI megyei tudósítóinak körkérdéséből.

Számos szakmai és civil szervezet is szolidaritást vállalt a sztrájkolókkal, többek közt a Magyar Orvosi Kamara, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara és a Társadalmi Demokráciáért Mozgalom.

A főváros egyik egészségügyi intézményében sem sztrájkoltak a dolgozók.

Eredetileg a Heim Pál Gyermekkórház 163 dolgozója vett volna részt az országos akcióban, de szerda este az intézmény sztrájkbizottsága lefújta a munkabeszüntetést, mivel a kórházigazgató a munkaügyi bírósághoz fordult a sztrájk törvényességének felülvizsgálatát kérve.

Smrcz Ervin elismerte, hogy az egészségügy nehéz helyzetben van, ezért, mint mondta, a szolidaritást jelképeként maga is visel ragtapaszt a ruháján az országos sztrájk ideje alatt, de a munkabeszüntetéssel nem ért egyet.

Máté Márta, a sztrájk bizottság elnöke, az MTI-nek elmondta: úgy döntöttek, hogy a dolgozók biztonsága érdekében megvárják a bírósági döntést és a sztrájkot október 15-re halasztották.

Cser Ágnes, az EDDSZ elnöke délelőtt Szegeden elmondta: egy azonnali, egy rövid, és egy hosszú távú garantált érdemi megállapodásra van szükség a kormánnyal ahhoz, hogy az egészségügyi dolgozók a jövő héten ne folytassák a figyelmeztető munkabeszüntetést.

Az EDDSZ elnöke erre azért lát esélyt, mert "az ágazat újonnan kinevezett minisztere csütörtök reggel a televízió élő adásában azt mondta, hogy a sztrájkkövetelések megalapozottak és jogosak".

Cser Ágnes kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy 1945 óta nem volt Magyarországon teljes munkabeszüntetéssel járó sztrájk, ezért nem tekinthető kudarcnak, hogy - információik szerint - az országban csak 8 intézményben csatlakoztak a felhíváshoz.

Újságírói kérdésre a szakszervezeti vezető cáfolta azt a felvetést, hogy a munkabeszüntetés nem teljesen szabályszerű és törvényes. A miskolci városi munkaügyi bíróság végzésére hivatkozott, amelyben a bíróság törvényesnek minősítette a sztrájkkövetelést.

Megjegyezte: súlyos felelősség terheli hallgatásukért a munkáltatókat, ugyanis nem a munkavállalóknak kell felhívni a politikusok figyelmét arra, hogy a szakmai szabályokat nem tudják betartani

Az egészségügyi tárca vezetője a Nap-keltében elmondta azt is: véleménye szerint nem irreálisak az EDDSZ követelései, ugyanakkor nem a sztrájk alkalmas érdekeik érvényesítésére.

Az EDDSZ elnöke és a szakminiszter a sztrájkot megelőzően szerda este egyeztetett egymással. A megbeszélésen nem született megállapodás a sztrájkhoz vezető kérdésekben, Rácz Jenő a további megbeszélések fórumaként az Egészségügyi és Szociális Érdekegyeztető Tanácsot (ESZÉT) jelölte meg, amelyet október 14-re hívott össze.

Cser Ágnes a találkozót követően az MTI-nek azt mondta: ezek a követelések nem az ESZÉT-re tartoznak, hanem kormányzati szintű egyeztetést igényelnek, de a tárcavezető ígéretet tett arra, hogy a kabinet felé továbbítja a kormányzati tárgyalódelegáció felállítására vonatkozó kérést.

A Magyar Kórházszövetség elnöke szerint a sztrájk nem tekinthető reprezentatívnak, mivel abban a magyarországi kórházak két-három százaléka vett rész, ők sem teljes dolgozói létszámmal.

"Nem hiszem, hogy a mai viszonyoknak megoldása, egy sztrájknak minősített kis támogatottságot élvező dolog, ami esetleg kedvezőtlen színben tünteti fel az ágazatot" - mondta Golub Iván az MTI-nek.

Szavai szerint amikor egy ilyen sikertelen akcióba viszik bele azokat, akik segítséget akarnak, akkor az ágazat gondjait megélő emberek elhivatottságával élnek vissza.

A kórházszövetség álláspontja az, hogy az egészségügy problémáinak megoldásához tényeket és érveket felsorakoztató szakértői anyagok elkészítésével, széles körű, konszenzust kereső tárgyalásokon, vitákon keresztül vezet az út.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek