Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán Viktor: Csak végső eszköz a népszavazás

A Fidesz megegyezésre törekszik a privatizáció leállításáról, és csak végső eszköznek tartja a népszavazást - közölte Orbán Viktor egy péntek reggeli televíziós műsorban.


Dátum: 2004-10-08 10:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28038
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:32:57.331713, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A pénzügyminiszter állítása a Fidesz számára nem elég garancia arra, hogy az állam többi között a Szerencsejáték Rt.-t nem adja el - mondta az ellenzéki párt elnöke az MTV Nap-kelte című műsorában.

Hozzátette: azt szeretnék elérni, hogy egyes állami vállalatok "visszakerüljenek a tartós állami tulajdonról szóló törvénybe".

A politikus ide sorolta a Magyar Villamos Művek Rt.-t, a Volán-társaságokat és a Magyar Posta Rt.-t is. Mint mondta, ezek a vállalatok a szocialista kormányzás alatt kerültek ki a jogszabályból.

Közölte: míg Nyugat-Európában a hazai és a külföldi tulajdon aránya 50-50 százalék, addig nálunk a külföldi tulajdonhányad 70-75 százalékot tesz ki.

"A privatizációnak megvolt a történelmi küldetése, az volt a lényege, hogy a szinte 100 százalékban állam által tulajdonolt gazdasági rendszerről átálljuk a magántulajdon által meghatározott piacgazdaságra" - mondta a Fidesz vezetője arra az újságírói felvetésre, hogy az Orbán-kormány is folytatott privatizációt.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek