Kenyai környezetvédőé a Nobel-békedíj
Wangari Maathai kenyai környezetvédő kapta a 2004. évi Nobel-békedíjat - jelentette az NTB norvég hírügynökség pénteken Oslóban a Nobel-díj bizottságra hivatkozva.
Dátum: 2004-10-08 12:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28041
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:32:58.276571, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Wangari Maathai, aki jelenleg környezetvédelmi államtitkár Kenyában, már a hivatalos bejelentés előtt közölte, hogy a Norvégia nairobi nagykövetétől értesült a kitüntetésről.
A Nobel-bizottság indoklása szerint Wangari Maathai "a tartós fejlődés, a demokrácia és a béke érdekében tett erőfeszítéseiért" érdemelte ki az elismerést.
A biológusi doktorátussal rendelkező Wangari Maathai első nyilatkozatában élete legnagyobb meglepetésének nevezte a Nobel-békedíjat. Hangsúlyozta, hogy a környezetvédelem és a béke előmozdításának ügye szorosan összefügg, különösen akkor, amikor a természetes erőforrások egyre ritkulnak, és mindenki meg akarja őket kaparintani. "A béke magvait ültetjük el a mának és a jövőnek" - jelentette ki az NRK norvég állami tévének.
A 64 esztendős környezetvédő aktivista 1977-ben alapította meg a "Zöld Öv Mozgalmat", a legnagyobb afrikai faültetési programot, amely a biológiai sokszínűség erősítése mellett számos munkahelyet teremtett a nőknek, emelve ezzel társadalmi megbecsülésüket az afrikai társadalmakban. Ennek keretében több mind 30 millió fát ültettek Afrika-szerte.
Elsőként üdvözölte Wangari Maathai kitüntetését a kenyai kormány. Alfred Mutua kormányszóvivő szerint a Nobel-békedíj nagy elismerése hosszú évek munkájának. "Íme egy példa arra, hogy ha valaki jó ügybe fekteti energiáit, előbb-utóbb elismerik, és ez egy jobb világhoz vezet" - mondta a szóvivő.
Wangari Maathai az első afrikai nő, aki elnyerte a Nobel-békedíjat annak több mint százéves történetében. Korábban összesen 11-en kaptak Nobel-díjat a fekete kontinensről. A békedíjat vehette át Albert John Luthuli zulu törzsfőnök, a dél-afrikai Afrikai Nemzeti Kongresszus elnöke (1960), Anvar Szadat egyiptomi államfő (1978), Desmond Tutu dél-afrikai püspök, polgárjogi harcos (1984) Nelson Mandela és Frederik Willem de Klerk, a dél-afrikai apartheidrendszer megszüntetői (1993) és Kofi Annan ENSZ-főtitkár (2001). Az írók közül a nigériai Wole Soyinka (1986), az egyiptomi Nagib Mahfúz (1988), a dél-afrikai Nadine Gordimer (1991) és a szintén dél-afrikai J.M. Coetzee (2003) lettek Nobel-díjasok, míg 1951-ben a dél-afrikai Max Theiler orvosi, 1999-ben pedig az egyiptomi-amerikai Ahmed Zewail kémai Nobel-díjat kapott.
Az idei Nobel-békedíjra rekordnevezés, 194 jelölt neve érkezett a bizottságról. Még George Bush amerikai elnököt és Tony Blair brit kormányfőt is javasolták. Wangari Maathai kitüntetése nagy meglepetést okozott, mivel az előzetes jóslások szerint Mohamed el-Baradeit, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatóját tartották a legesélyesebbnek.
MTI - fideszfrakcio.hu