Demszky el akarta kerülni a bíróság döntését
Demszky Gábor azért mondott le európai parlamenti mandátumáról, hogy elkerülje a bíróság előre várható döntését, amely szerint főpolgármesteri posztjáról kellene távoznia - közölte Wintermantel Zsolt, a fővárosi Fidesz-MKDSZ frakcióvezető-helyettese pénteki sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2004-10-08 14:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28045
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:32:59.617252, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Demszky Gábor, aki a demokratikus ellenzék tagjaként a jogállamiságot és demokráciát még fontosnak tartotta, most mégis elébe ment a bíróság döntésének - mondta sajtótájékoztatón az ellenzéki politikus. Hozzátette: Amennyiben a bíróság döntene, akkor a főpolgármesteri tisztségétől fosztaná meg, mert az összeférhetetlen az egyéb tevékenységeivel. Ha Demszky Gábor nem ért egyet a közigazgatási vezető álláspontjával, az egyetlen helyes és méltó megoldás az lett volna, hogy megvárja a bíróság döntését - mondta, hozzátéve: különösen akkor, ha biztos abban, hogy a bíróság neki adna igazat. Wintermantel Zsolt közölte: Demszky Gábor csütörtöki döntésével megakadályozta, hogy a bíróság mondja ki a végső ítéletet.
Demszky Gábor csütörtökön mondott le EP-mandátumáról, miután a korábbi és az új fővárosi közigazgatási vezető álláspontja is nyilvánosságra került városvezetői és uniós tisztségének összeférhetetlenségéről. Felkai László és Forgács Imre jogi-szakmai álláspontja az, hogy a két tisztség a hatályos jogszabályok szerint nem gyakorolható együtt.
MTI - fideszfrakcio.hu