Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Demszky jön, a kátyúk maradnak

Demszky Gábor, aki néhány hét alatt a magyar fővárosért pontosan annyit tett Brüsszelben, semmit, mint a városházi tizennégy év alatt, mégiscsak budapesti irodájában marad. Rendületlenül hiszi még, hogy kátyúk és főpolgármesterség összefér.


Dátum: 2004-10-08 16:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28048
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:33:00.519573, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Nem hagyom cserben azokat, akik rám szavaztak, nem hagyom cserben a budapestieket" - fogalmazott Demszky Gábor abban a nyilatkozatában, amiben bejelenti, hogy az összeférhetetlenségével kapcsolatos bírósági procedúrát elkerülendő lemond európai parlamenti képviselői helyéről.

Ezúttal talán tényleg hihetünk neki: Demszky tényleg nem fog magára hagyni senkit, megtette ő ezt már réges-régen.

Demszky Gábor cserbenhagyta Budapestet és az ott élőket, akkor, amikor élhetőbb környezetet választva elköltözött a lerongyolódó városból. Ekkor nyilvánította ki végérvényesen: nem kíván többé sorsközösséget vállalni az itt élőkkel.

Amikor Demszky a kátyúkkal dacolni képes szolgálati terepjárója slusszkulcsát először vette kezébe, ugyancsak kifejezte, nem hajlandó budapestivé válni.

Amikor úgy nyilatkozott, hogy a kátyúk miatt, mint főpolgármester cseppnyi felelősséget nem érez, szintén magára hagyta valamennyi fővárosit.

Demszky Gábor kést döfött Magyarország legnagyobb városában élők hátába akkor is, amikor, a budapesti autósok kátyúk elleni demonstrációját jogosnak ítélve - cinikus és pimasz módon - ő maga is a tiltakozókhoz csatlakozott.

Amikor az európai parlamenti választások kampányában arra tett ígéretet, hogy június végére mind a soktízezer kátyút befoltoztatja, ismét az óriási lyukak miatt háborgók fejére csapott. Nemcsak az utak gödrei, de Demszky hazugsága is méretesnek bizonyult.

Horn Gábor szabad demokrata ügyvivő, miután kitudódott, Demszky illegálisan halmozza az állásokat, azt közölte, az SZDSZ-nek az az érdeke, hogy Demszky főpolgármester maradjon. Hogy Demszky kit nem akar cserben hagyni, ezek után végleg teljesen világos.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek