Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Erdélyben gyógyítanak a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvosai

Erdélyben gyógyítanak október 9-17. között a Nemzetközi Gyermekmentő önkéntes orvosai - közölte a szervezet pénteken. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvos tagjaiból álló 20-25 tagú csoport évente kétszer utazik a romániai Hargita megyébe, ahol kórházakban, csecsemőotthonokban, iskolákban és árvaházakban szűrik, vizsgálják és gyógykezelik a rászoruló gyermekeket.


Dátum: 2004-10-08 16:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28052
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:33:01.762296, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezen kívül gyógyszerekkel, gyógyászati segédeszközökkel, illetve szakmai továbbképzéssel segítik a rászoruló intézeteket.

A csoport idén - október 9-17. között - második alkalommal utazik Erdélybe, ahol gyógyító körútján Hargita megyébe, azon belül Csíkba, a Gyimesekbe és Udvarhelyre látogat el.

Az orvos csoportban ezúttal gyermekgyógyász, ortopéd orvos, nőgyógyász, neurológus és gyermek-kardiológus lesz. Útközben az orvosok Nagyváradon és Kolozsvárott tartanak előadásokat gyermekgyógyászoknak és orvostanhallgatóknak, Csíkszeredán laparoszkópos bemutató műtéteket végeznek.

A 2003-as adatok alapján - akkor 5.010 gyermek vett részt szűrővizsgálaton - idén is több ezer gyermek szűrővizsgálatára és több száz gyógyítására, műtéti előjegyzésére kerül majd sor ezen időszak alatt.

A gyermekmentő szolgálat októberi útja alkalmával 10 új személyi számítógépet ajándékoz a csíkszentdomokosi Cseraljai iskolának. Az ünnepélyes átadást előreláthatóan október 15-én, pénteken délelőtt tartják a Cseraljai általános iskolában.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat romániai útjának programjába sporteseményt is beiktat. A magyar parlamenti képviselők és a helyi közméltóságok csapatainak futballmeccsét október 15-én, pénteken tartják Csíkszentdomonkoson. A mérkőzést idén is a legendás Aranycsapat tagja, a Gyermekmentő Szolgálat Sport Bizottságának elnöke, Buzánszky Jenő vezeti.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek