Az ország kormányzó pártja nem baloldali párt
Orbán Viktor csütörtök délután dedikálta Sopronban "A történelem főutcáján" című könyvét, Firtl Mátyás országgyűlési képviselőjelölt jelenlétében. Megérkezésekor az egybegyűlt tömeg kérésére rögtönzött beszédben fejtette ki véleményét az ország állapotáról.
Dátum: 2004-10-08 17:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28053
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:33:02.124651, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az új kormány programját elolvasva meg kell állapítanunk, hogy annak immár semmi köze baloldali értékekhez, egy üzleti tervet láthatunk, amely nélkülözi a baloldaliság minden ismérvét. A program mindenek előtt a még megmaradt közvagyon kiárusításáról szól. "Az ország kormányzó pártja többé nem baloldali párt" - szögezte le Orbán Viktor.
A privatizáció ebben a formában - tekintve a kormányzó pártok korábbi gyakorlatát - nem a kormánypártok által kívánatosnak mondott magánosítás, csupán értékeink eladása, hiszen az 1994-98-as ciklusban is az történt, hogy a magyar állami tulajdont külföldi, állami tulajdonú társaságoknak adták el.
Orbán Viktor felhívta a jelen lévők figyelmét, hogy ne ideológiákban, ne jobb és baloldalban gondolkodjanak, hanem arra a kérdésre keressék a választ: valóban azt akarjuk-e, hogy Magyarország legyen az EU államai között az egyetlen, ahol az emberek biztonságát a mindenkori állam nem tudja garantálni? Mert stratégiai állami vagyon híján nem lenne meg hozzá az ereje.
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke rámutatott: a kormány jelenlegi döntései nem csupán rossz, vagy helytelen döntések, hanem veszélyes döntések, melyeket meg kell állítani. Ennek eszköze lehet a népszavazás, amellyel le lehetne állítani az állami vagyon elkótyavetyélését. Amennyiben erre sor kerül, takarékossági szempontokat figyelembe véve össze lehet vonni a három, a kettős állampolgárságról, a kórház-privatizációról és a maradék közvagyon megőrzéséről szólót népszavazást.
A délután fél négykor kezdődő könyvdedikálás nagy érdeklődés mellett éjjel fél 12-ig tartott a soproni Fő téren.
Forrás: www.cyberpress.sopron.hu,Szövetség Webszerkesztőség
fideszfrakcio.hu