Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Volán, a Posta, és a Villamos Művek privatizációját tervezik

A pénzügyminiszter cáfolta, hogy a kormány privatizálni kívánja a Szerencsejáték Rt-t, azt azonban elismerte, a Magyar Posta részbeni eladása 2-3 év múlva esedékes lehet. Draskovics Tibor a Hír Televízió kérdésére elmondta: a Volán társaságok magánosítása napirenden van, a Villamos Művek azonban csak Paks nélkül eladó.


Dátum: 2004-10-08 20:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28060
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:33:04.250482, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Komoly szakmai munkának kell folynia az ÁPV Rt.-nél - jelentette ki Draskovics Tibor, a jövő évi költségvetés benyujtását követően. A pénzügyminiszter szerint ugyanis az állami cégek működésének részletes vizsgálata után lehet dönteni arról: eladható-e az adott társaság. Mivel józan ember cask akkor vet el lehetőségeket, ha jól megvizsgálta azokat. Ilyen a Posta is.

Draskovics Tibor elmondta: "Ami a Magyar Postát illeti, úgy gondolom hosszú távon érdemes ebben gondolkodni. Középtávon a következő 2-3 éveben, azonban egyelőre nem látom ennek realitását."

A miniszter megerősítette: a Paksi Atomerőmű nem eladó, a Villamos Művek többi része azonban a magánszférában hatékonyabban tudna működni. Vagyis megfelelő garanciák mellett részben privatizálható az MVM. A Szerencsejáték Rt. nyeresége azonban jövőre is az államkasszát gazdagítja.

"Szerencsjáték Rt. privatizációja nem szerepel a költségvetési törvényjavaslatban. Ma ez száz százalékban állami tulajdonban álló társaság és a törvény szerint nem is csökkentehető. Ha majd kialakulnak, az ezzel kapcsolatos szándékok ide kell jönni a megfelelő trövénymódosítással az országgyűléshez. Még nincs ilyen szándék." - nyilatkozta a pénzügyminiszter.

Végül hozzátette: a kormány nem politikai, nem érzelmi, hanem szakmai alapon fog dönteni a jövőben a közvagyon sorsáról.

Forrás: hirtv.hu

fideszfrakcio-.hu

Kapcsolódó elemek