A műveltség átadása nem piaci ügylet
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Kulturális Tagozata Győr-Moson-Sopron megyei elnöksége nevében Dr. Szarka László megyei elnök, országos elnökségi tag, Szokolay Sándor tiszteletbeli elnök, Andrássy Péter elnökségi tag és Dr. Fodor Tamás egyetemi docens, a Fidesz-tagja 2004. október 8-án sajtótájékoztatót tartott Sopronban.
Dátum: 2004-10-09 11:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28064
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:33:05.474768, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Magyar Bálint oktatási miniszter október 7-i soproni és győri látogatása napján megjelent hír szerint novemberben a parlament elé kerülhet a felsőoktatási törvény módosítása. Miután a megyei sajtóban a törvénytervezetről még csak a minisztérium véleménye látott napvilágot, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Kulturális Tagozata, illetve annak Győr-Moson-Sopron megyei elnöksége szükségesnek érzi újólag felhívni a figyelmet arra, hogy a magyar felsőoktatás problémáit ismerők hatalmas többsége - politikai hovatartozástól, világnézettől függetlenül - elutasítja a minisztérium törvénytervezetét.
Az egyetemek profitorientált intézménnyé való erőszakos átalakítását ugyanis senki nem szeretné.
A műveltség, a tudás átadása nem lehet kizárólag piaci adásvétel tárgya!
A magyar felsőoktatás terén valóban vannak fontos teendők (például a bolognai egyezményben lefektetett képzési rendszer bevezetésének kötelezettsége és a jövőben várható - demográfiai eredetű - hallgatói létszámcsökkenés miatt) de ez senkit sem jogosít fel a magyar egyetemek totális elüzletiesítésére, azaz a tudás és a műveltség hazai bázisainak szétverésére - jelenti ki a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Kulturális Tagozatának Győr-Moson-Sopron megyei elnöksége.
Dr. Fodor Tamás egyetemi docens - a nyilatkozat tartalmi kifejtéseként - mindehhez hozzátette az alábbiakat:
"Tényként kell megállapítanunk, hogy - a híresztelések ellenére - a sokat bírált magyar felsőoktatásból kikerült diplomások nemzetközi szinten jól megállják helyüket és keresettek a világban, következésképpen az oktatásunk ez idáig nemzetközi szinten versenyképes. Ezt a tradíciót természetesen meg kell őriznünk.
Természetesen tudjuk, hogy a megváltozott körülmények reformokat igényelnek a felsőoktatás rendszerében, de az oktatásban csak megfontolt és fokozatos
újításoknak van helye.
Az Európai Felsőoktatási Térséghez történő csatlakozás jegyében olyan erőltetett átalakítások nem lennének indokoltak, mint a lineáris képzés rákényszerítése minden intézményre. Tudjuk, hogy Ny-Európában sem vezették be mindenütt, hanem megtartották a régi és az új rendszert egymás mellett.
Nálunk az oktatás szerkezetében az uniformizálás győzött.
A szükséges infrastrukturális beruházások szükségességét senki nem vitatja, de a magántőke ilyen módon történő bevonása az állami alapfeladatba nem indokolt. Az állam sokkal olcsóbban tudna forrásokhoz jutni mint a befektetők, hiszen ők is a kereskedelmi pénzpiacról fogják a hiteleket felvenni. Kérdéses az is, hogy a jelenlegi finanszírozás mellett hogyan fogják törleszteni, illetve visszafizetni az intézmények ezt a jelentős hitelt."
Forrás: www.fidesz.sopron.hu
fideszfrakcio.hu