Mélyponton az infláció Csehországban
A korona erősödése miatt gyakorlatilag megszűnt az infláció Csehországban, s ez erősíti a közeli további jegybanki kamatcsökkentésbe vetett piaci meggyőződést.
Dátum: 2002-07-09 13:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2709
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:37:06.164642, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A cseh statisztikai hivatal keddi adatsora szerint júniusban 0,3 százalékkal csökkent a fogyasztói árszint az előző hóról; a 12 havi infláció 1,2 százalékos volt. Májusban 0,1 százalékos havi árcsökkenést és 2,5 százalélkos éves drágulást mértek. Június volt a negyedik olyan hónap egymás után, amelyben havi összevetésben csökkent a fogyasztói árszint.
A júniussal zárult 12 hónapban az átlagos éves infláció 3,9 százalékos volt a májusi 4,7 százalékos mozgó 12 havi átlag után.
A cseh korona az elmúlt egy évben 16 százalékkal erősödött az euróhoz képest, elsősorban a már megvalósult és az ezután várt közvetlen külföldi befektetések hatására. A cseh valuta a keddi inflációs adatsor után kissé még tovább emelkedett: 29,20/24 volt az euróval szemben a közzététel előtti 29,24/27 után.
A cseh jegybank az idén eddig összesen 1,00 százalékponttal 3,75 százalékra, történelmi mélypontra csökkentette irányadó kamatát; a Reuters által megszólaltatott elemzők az új inflációs adatok után már ebben hónapban további 0,5 százalékpontos kamatcsökkentést jósoltak.
A júniusi havi összevetésű áresésben a húsárak 1,8 százalékos, a friss zöldségek 11,8 százalékos, és a gyümölcsök 4,8 százalékos árcsökkenése volt a fő tényező.
A cseh jegybank 2002 januárjától a 12 havi inflációra 3-5 százalék közötti célsávot tart érvényben, s 2005-re 2-4 százalék közötti év végi inflációt céloz.