Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Agyhalál - 2004. október 10.

Pénteken a miniszterelnöki agitprop osztály kedvéért fél év után újabb érettségi találkozón vett részt Gyurcsány Ferenc - tudósít az Index. Tringli Gyula volt gimnáziumi osztályfőnök, nyugdíjas magyartanár a milliárdos miniszterelnök nevét következetesen GyurcsányInak mondta, zavarba hozva a többször visszakérdező tudósítót.


Dátum: 2004-10-10 19:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28088
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:34:12.800546, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Utoljára fél évvel ezelőtt tartottunk osztálytalálkozót, a Feri is eljött" - fogalmazott egy osztálytárs.

A gimnázium után a Jókai Mór Művelődési Központ nagytermében folytatódott a turné. A színpad szélére került egy kisasztal, rózsaszín terítővel - bántóan elütött a háttérül szolgáló vörös függönytől -, rajta két üveg ásványvíz, pohár. Egy órával később Gyurcsány széket kért. Sok mindenről szólt beszédében Gyurcsány Ferenc, ezekről tudósít is az Index - lásd ott bővebben - ám figyelemre méltó az a tájéokzottság, amelyről Gyurcsány Ferenc tanúbizonyságot tesz az egészségügy terén.

- "Régen jól működött az egészségügy, de manapság egyre rosszabb, és én is rottyanok le. Mit lehet tenni globálisan?" - kérdezte egy kérdező.

- "Fogalmam sincs" - válaszolta az az ember, aki főtanácsadóként az előző miniszterelnök, Medgyessy Péter kormányprogramjának megírásában is részt vett, majd most a saját kormányának programját valósítja meg. Mire számíthat az egészségügy?

Index - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek