MDF: ne éljen senki a polgári engedetlenség eszközével
Az MDF parlamenti képviselőcsoportja határozottan felkér mindenkit, hogy ne éljen a polgári engedetlenség eszközével, mert az nem szolgálja az ország stabilitását - tartalmazza a demokrata fórum frakciójának közleménye.
Dátum: 2002-07-09 14:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2711
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:37:06.752829, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MDF-frakció az alkotmányos jogok jogszerű gyakorlására kér fel mindenkit, ugyanakkor hangsúlyozza, hogy az országgyűlési választások lebonyolítása kapcsán a választópolgárok jogorvoslati kérelmeit a választási bizottságok és az Országos Választási Bizottság is a törvénynek megfelelően kezelte.
"Ennek során bebizonyosodott, hogy a választópolgárok alkotmányban is biztosított jogorvoslathoz való joga sérül, a jogorvoslati kérelmeiket a választási szervek érdemben nem tudták felülvizsgálni, érdemben nem lehetett megállapítani, hogy minden választópolgár általános, egyenlő és titkos választójogát minden kétség, aggály nélkül gyakorolhatta, illetve a leadott szavazata úgy érvényesült, ahogyan azt a választópolgár akarta" - áll a közleményben.
Az MDF-frakció véleménye szerint "jogállamban ezt a kérdést alkotmányosan kezelni kell, az alkotmány szerint az alkotmány végrehajtása a kormány feladata".
"Nem jogállami kezelése a kérdésnek a szőnyeg alá seprés, az ellenzék pártjainak elmarasztalása, továbbá az a szemlélet sem, hogy az idő múlásával majd csak elfelejtődik a dolog. A jogállami kezelés a jogalkotás, erre az ellenzéki pártok javaslata a Ház előtt fekszik" - olvasható a közleményben.
Az MDF képviselőcsoportja úgy látja: az ország stabilitása megköveteli, hogy e kérdés nyugvópontra kerüljön, de nem "a polgári engedetlenség eszközeként alkalmazott demonstrációval szemben fellépő rendőri brutalitás okozta félelemkeltéssel".