Népszabadság-per: a Ringier fellebbezett az első fokú döntés ellen
Fellebbezést nyújtott be a Fővárosi Bíróság (FB) két és fél hete kihirdetett, nem jogerős döntése ellen a Ringier-csoport jogi képviselője abban az ügyben, amelynek tétje, hogy a svájci médiabirodalom kisebbségiből többségi tulajdonossá válhat a Népszabadságot kiadó társaságban - közölte a jogi képviselő hétfőn.
Dátum: 2004-10-11 14:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28109
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:34:19.418964, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fővárosi Bíróság szeptember 23-i ítélete szerint a Gazdasági Versenyhivatalnak (GVH) újra kell vizsgálnia az ügyet; az FB egyben megsemmisítette a GVH korábbi, e témában meghozott döntését.
"Beadtunk egy fellebbezést, de továbbra is azt gondoljuk, hogy a legjobb az lenne, ha a GVH-val vagy az eredeti eljárás keretén belül vagy azon kívül megtalálnánk azt a módot, hogy a bírói ítélet tapasztalatai alapján hogyan fogalmazzuk újra a kérelmet, és hogyan fogalmazzák újra a versenypolitikai szándékaikat; azt gondolom, hogy erre egy jó esély van" - mondta Réti László, az ügyben a Ringier-t képviselő ügyvéd.
Közlése szerint ez azt jelentené, hogy a GVH-nak lehetősége nyílik versenypolitikai céljai megvalósítására, a Ringier-nek pedig a többségi tulajdon megszerzésére. Réti László az ügy kapcsán két esetre utalt. A Gazdasági Versenyhivatal - például akkor, amikor a VNU-csoport felvásárolta VICO-t, vagy amikor hozzájárult, hogy a WAZ megvegye a HVG-t - "gyakorlatilag erőfölényes helyzetek kialakítására engedélyt adott" - magyarázta.
Bodócsi András, a GVH versenytanácsának tagja a nap folyamán azt közölte az MTI-vel, hogy ők nem éltek a határidő lejártáig a fellebbezés lehetőségével.
Tavaly március elején jelentették be, hogy a Ringier Kiadói Kft. lett a Népszabadság Rt. többségi tulajdonosa; a tájékoztatás szerint a svájci médiavállalkozás tulajdonát képező Tabora B.V. a Népszabadság Rt. eddig birtokában lévő 49,9 százalékos tulajdonrésze mellé újabb 17,7 százalékot vett át a Bertelsmann AG/Gruner+Jahr AG-tól.
Akkor közölték, a felek megindítják a szükséges versenyhivatali eljárást, felvetődött ugyanis a kérdés: a Ringier, amely az országos terjesztésű napilappiac 49 százalékát birtokolta, nem kerül-e a vásárlással erőfölénybe. A svájci médiabirodalom tulajdonában van a hazai napilapok közül a Magyar Hírlap, a Blikk és a Nemzeti Sport is.
Az ügy előzménye, hogy 2001 novemberében a Ringier 49,9 százalékos részesedést szerzett a Népszabadságban a német Bertelsmanntól. A német vállalat azért kényszerült a napilapban birtokolt részvényei eladására, mert az RTL Klubban is tulajdonnal bírt, ez pedig ellentmond a Magyarországon hatályos médiatörvénynek.
A jogszabály kimondja: aki országos terjesztésű napilapban befolyásoló részesedéssel rendelkezik, az országos műsorszolgáltatóban, műsorelosztóban nem szerezhet befolyásoló részesedést. Éppen ezért a Bertelsmannak meg kellett válnia valamelyik tulajdonától.
MTI - fideszfrakcio.hu