"Feri bácsi! Mi lenne, ha egyszer véletlenül igazat mondana?"
"Még a tizenegy éves kislány is tudja, hogy Gyurcsány Ferenc Medgyessy Péter köpönyege mögül bújt elő." Dorkota Lajos hétfői interpellációjában egy dunaújvárosi kislány által "jegyzett", fiktív naplórészletet ismertetett.
Dátum: 2004-10-11 15:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28114
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:34:20.985182, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Két évvel ezelőtt városunkban járt Medgyessy Péter bácsi, aki minden jót és szépet ígért az itt élő és dolgozó embereknek. Akkor odafutottam hozzá és megkérdeztem: Miniszterelnök bácsi, akkor mostantól jobb lesz nekünk? Peti bácsi akkor megígérte, és szavát adta, hogy szüleimnek a munkahelye biztos, és ezután szebb és boldogabb lesz az életünk. Erre a kijelentésére ráerősített munkahelyén, a budapesti nagy házban, a Parlamentben is. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, de a fogadkozásnak éppen az ellenkezője teljesült. Peti bácsi nem teljesítette ígéretét, de ahogy az apu az újságban olvasta, már nem is hozzá kellene fordulnom kérdéseimmel. Peti bácsi utódjától, Feri bácsitól, - aki nagyon ügyes ember lehet, mert akkor lett milliárdos, amikor a többi ember teljesen elszegényedett - megtudtam, hogy ma már nemcsak ő az évi 80 millió forintos jövedelmével, hanem mi is stabil és nagy jólétben élünk. Anyukám az árcédulák böngészése közben ABC-ben azt szokta mostanában hajtogatni, hogy "bánja már mint a kutya aki nyolcat kölykezett", hogy a szocialistákra szavazott. Tegnap például a pénztárnál, amikor még egy tábla csokit szerettünk volna az öcsémmel magunknak kikönyörögni, azt mondta idegesen, hogy akkora már a jólét, hogy arra sajnos már nem futja. Pedig két éve még azt hallottuk, hogy több pénzünk lesz, és biztos lesz a munka, a megélhetés nálunk, a Dunaferrben is. Erre jön Feri bácsi, és eladja azt a biztos munkahelyet, a dunaújvárosi vasművet, amely ezután már nem biztos megélhetést, hanem idegőrlő bizonytalanságot jelent több tízezer embernek, köztük családomnak is. Nagyon kérem, Feri bácsi, csak személyes garanciát ne tessék vállalni - még ha lassan is mondja az Ildikó néni arra, hogy megmarad és fejlődni fog a gyár. Amire a szocialista nénik és bácsik eddig garanciát vállaltak, az apukám szerint annyit ér mint a kutya vacsorája. Szokta másként is mondani, de nekem nem szabad csúnyán beszélnem."
Dorkota Lajos a levél felolvasása után a kislány kérdéseit ismertetve azután érdeklődött, hogy másféléven belül vajon ugyanolyan jólétben fog-e élni mindenki, "mint Te"? Hogyan lehetünk mi is milliárdosok azután, hogy már a Vasműt is ti privatizáltátok a Gábor bácsival? - kérdezte. A képviselő azt is tudni szeretné, "miért prédikáltok vizet, miközben a söjtöri ebéd után bort isztok"?
Gyurcsány Ferenc, aki válaszát a fiktív szerzőhöz intézte, azt állította, hogy "Magyarországon jó dolgok történtek az elmúlt másfél évben". Gyurcsány szerint már eddig is 25 százalékkal nőttek a bérek, amelyek a jövőben még tovább fognak nőni. A kormányfő úgy véli, a tankönyveket ingyenesség tették, és megemelték a családi pótlékot is.
"A fiktív naplóra egy igazi gyurcsányi mesét hallottunk, az első szótól az utolsóig nem volt igaz" - reagált Gyurcsány szavaira Dorkota Lajos.
"Feri bácsi, önök elkótyavetyélték a Dunaferr-t 444 millió forintért" - mondta a képviselő, aki hozzátette azt is, hogy a kormánypártok ígérete szerint gázáremelésnek sem kellett volna lenni. "Feri bácsi, lett" - hívta fel a figyelmet.
"Önök azt mondják jövőre kevesebb adót fogunk fizetni. Feri bácsi most mondta, hogy anyukám és apukám pontosan abba az adósávba fog esni, mint ön a milliárdos Feri bácsi" - folytata Dorkota Lajos a kislány nevében.
A fideszes honatya nem fogadta el a miniszterelnöki választ, míg az Országgyűlés kormánypárti többsége igennel voksolt.
fideszfrakcio.hu