VII. Debreceni Őszi Fesztivál
A kiállítások, film- és színházi bemutatók, koncertek mellett most első alkalommal könyvszemle is szerepel a VII. Debreceni Őszi Fesztivál e héten kezdődő programkínálatában - közölte a fesztivált rendező Főnix Kht. ügyvezetője hétfőn a cívis városban tartott sajtótájékoztatón.
Dátum: 2004-10-11 17:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28119
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:34:22.593080, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A könyvszemlén több mint hatvan kiállító mutatja be kiadványait: szépirodalmi műveket, társadalomtudományi munkákat, nyelvkönyveket, oktatási segédanyagokat" - mondta Makray Balázs. Közlése szerint e rendezvénnyel is szeretnék felhívni a figyelmet arra a jelentős szerepre, amelyet a hazai könyvnyomtatásban Debrecen az elmúlt évszázadokban betöltött. Az őszi fesztivál keretében a helyi Apolló moziban Frankofon filméjszakát és lengyel filmnapokat. Október 23-án Mészáros Márta A temetetlen halott című, az 1956-os forradalom miniszterelnökéről szóló alkotását láthatják az érdeklődők. A fesztiválon megrendezik a Debrecenben született, itt tanult és dolgozott zeneszerzők szerzői estjét; a városból elszármazott színművészek találkozóját, és - immár hagyományosan - a Debrecenből elszármazott és ma ott élő újságírók találkozóját. Az őszi fesztivál minden bizonnyal egyik érdekes programja lesz a mesterek és tanítványaik sorozat, ahol operaénekesek, orgona- és zongoraművészek tanítványaikkal adnak közös koncertet a Debreceni Egyetem konzervatóriumában és a Bolyai utcai református templomban - jegyezte meg Makray Balázs. Mindezek mellett csángó táncház, csángó gasztronómiai bemutató, míg a helyi bábszínházban több gyermekelőadás teszi színessé az október 31-ig tartó programsorozatot - fűzte hozzá.
MTI - fideszfrakcio.hu