Sztrájk a betegekért is
Az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének országos sztrájkbizottsága október 15-én, pénteken 8-tól 16 óráig munkabeszüntetést hirdetett az egészségügyi intézményekben. A megmozduláshoz csatlakozik megyénk két kórháza, a békéscsabai és a gyulai, illetve a megyeszékhelyen lévő Fogyatékosok Ápoló-Gondozó Otthona is. Dr. Tóth Károlyné, az EDDSZ megyei elnöke szerint az egészségügyben nem valósult meg az ágazati problémák rendezése, a petíció válasz nélkül maradt.
Dátum: 2004-10-11 17:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28121
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:34:23.210002, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hosszú évek óta elégtelen érdekegyeztetés vezetett a mostani helyzethez. Az EDDSZ sztrájkbizottsága követeli a betegellátáshoz nélkülözhetetlen tárgyi és személyi feltételek biztosítását, az ágazatból a rendszerváltozás óta kivont 1500 milliárd forint ütemezett visszapótlását. Kérik, öt év alatt az egészségügyi és szociális ágazatot zárkóztassák fel az európai uniós szintre, a megígért 6 százalékos bérfejlesztést 2004. január elsejétől hajtsák végre.
bekesmegyeihirlap.hu - fideszfrakcio.hu