Biztos lejáratás megújuló energiákkal
Kovács László parlamentarizmust megcsúfoló pünkösdi külügyminisztersége mögött a szocialista párton belüli hatalmi harcok állnak - mutatott rá parlamenti interpellációjában Nagy Gábor Tamás fideszes képviselő.
Dátum: 2004-10-11 17:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28122
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:34:23.512535, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nagy Gábor Tamás elmondta, hogy mindenkit meglepett Kovács László ismételt megbízása a magyar külügyek intézésére, hiszen korábban még a távozásáról beszéltek.
A politikus Kovács László négy hétre szóló miniszteri kinevezésének hátterét firtatva úgy látja, hogy ennek oka nem a miniszter személyének nélkülözhetetlensége volt. Ezzel összefüggésben emlékeztetett rá, hogy Kovács több ügyben is "leszerepelt", miközben "az ország érdekei elé helyezte pártjának érdekeit"
Nagy Gábor Tamás azt feltételezi, hogy a Brüsszelben is aggállyal fogadott álláshalmozás hátterében a szocialista párton belüli erőviszonyok állnak. "Kovács László azért küzdött ismételt miniszteri kinevezéséért, azért tartja fenn pártelnöki pozícióját, azért nem mond le képviselői mandátumáról, hogy bebiztosíthatja magát a miniszterelnök számára nem kívánatos esetleges döntése, a jelölés megváltoztatása ellen"- hangsúlyozta. Hozzátette: Kovács funkciói garanciaként működhetnek és ellensúlyozhatják a miniszterelnök rendelkezési jogát.
A honatya ezzel kapcsolatos közlése szerint "Magyarország polgárai megérdemelnék az őszinte beszédet". Ennek megfelelően úgy látja, itt az idő, hogy a kormány "tiszta vizet öntsön a pohárba". "Kovács László pünkösdi külügyminisztersége nem más, mint a parlamentarizmus megcsúfolása, az ország nemzetközi tekintélyének lejáratása"
A politikus mindezek alapján azt kérdezi a miniszterelnököt helyettesítő Bársony András politikai államtitkárt, hogy nem tartja-e túl nagy tehernek Kovács László négy: pártelnöki-, biztosi-jelölti-, külügyminiszteri- és képviselői pozícióját?
Bársony véleményére a tekintetben is kíváncsi, hogy ezzel a példátlan eljárással vajon nem csorbulnak-e Magyarország érdekei és nemzetközi tekintélye.
Bársony András államtitkár szerint Nagy Gábor Tamás is álláshalmozó. Állítása szerint Kovács négyhetes külügyminisztersége "természetesen nem tekintélyromboló, hanem éppen ennek az ellenkezője".
Nagy Gábor Tamás reagálásában kifejtette, hogy kovács felkészületlenül állt ki a biztosi meghallgatására és ennek következménye, hogy példátlan módon csak a harmadik körben támogatta a testület a jelölését. Megfogalmazása szerint ez "alkalmas arra, hogy lejárassa az ország tekintélyét". Ezért elvárja, hogy Kovács minél előbb lemondjon a külügyminiszteri posztról.
Nagy Gábor Tamás nem fogadta el az államtitkár válaszát, a kormánypárti többség azonban igennel szavazott rá.
fideszfrakcio.hu